Az Otthon Start program továbbra is ösztönzi a hitelfelvételi kedvet, ami rekordmagas szinten stabilizálódott.
Elkésett, aki nem váltott még eurót a nyaralásra? Már megint láthatáron a 400-as árfolyam réme
Komoly kilengések nem várhatóak a forint árfolyamában a közeljövőben, legfeljebb akkor, ha a nemzetközi gazdaságban szélsőséges váratlanságok következnének be - ezt egybehangzóan állították lapunknak a megkérdezett elemzők. Bukovszki András a CIB-től azt mondta, hogy a forint marad a 380-400-as tartományban, Nagy János, az Erste elemzője pedig azt, hogy most leginkább az összeomlás-közeli költségvetéssel kapcsolatos híreket várja a piac.
Az elmúlt hetek kimondottan jó sorozata után a napokban megint gyengélkedni kezdett a forint, különösen a svájci frankkal és az euróval szemben. Mivel azonban hamarosan véget ér az iskola, magyar családok ezrei indulnak útnak azonnal a nyaralás első "ütemére", sokan mennek külföldi nyaralóhelyekre, ahol a deviza elengedhetetlen.
Megkérdeztük az elemzőket arról, hogy pontosan mire kell számítani, kell-e tartani attól, hogy a forint árfolyama ismét komolyabbat gyengül-e. Mikor váltson forintot euróra, ha valaki nyaralni készül: még most, amikor a helyzet még nem "olyan vészes", vagy esetleg érdemes várni mindezzel, bízva a forint erősödésében?
Mi okozhatta a forint gyengülését?
Hetekig tartó, régen látott erősödési időszakot produkált a forint, ami viszont csak a múlt hétig tartott ki. A magyar deviza árfolyama az euróval szemben néhány napja 384 forinton is járt. Ma reggel azonban már újra 391 forint volt a közös európai pénz árfolyama, vagyis gyorsan veszített sokat az erejéből a magyar fizetőeszköz.
Ennél is rosszabb a helyzet a svájci franknál, ahol ismét a 400-as kurzuson található az átlagárfolyam. Igaz, hogy ez nem is annyira a forint ingadozásának és a külső körülményeknek köszönhető, hanem annak, hogy éppen a világgazdaság bizonytalanságai ellenére is tudja magát tartani a svájciak pénze. A fenti grafikonon még az látszik, hogy a dollárral szemben is gyengült a magyar forint, bár nem akkora mértékben, mint tette azt azt euró és a frank ellenében.
Nincs még vége a kilengéseknek a forint esetében
Bukovszki András, a CIB Bank elemzője a Pénzcentrum kérdésére azt írta: egyáltalán nem biztos, hogy nincs vége a kilengéseknek. A várakozások most egyébként nagyjából helyükön vannak, az elemzők a jelenlegi árfolyamra számítottak és számítanak rövid távon.
A forinttal kapcsolatos várakozásunk továbbra sem változott. Az EUR/HUF kurzus továbbra is a 380-400 közötti sávban ingadozhat. Ennél szűkebb tartományt nehéz prognosztizálni, hiszen a forint továbbra is a legérzékenyebben reagál a régióban a nemzetközi befektetői hangulat változásaira. Akár pozitív akár negatív hírek továbbra is viszonylag jelentős kilengéseket okozhatnak a magyar fizetőeszköz árfolyamában
- mondta lapunknak Bukovszki András.
Csak akkor lesz komoly vágta, ha valami rossz történik
Semmi rendkívülit nem lát az árfolyamokban Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője sem. Mint lapunknak elmondta, az mindenesetre nem lehet magyarázat a gyengülésre, hogy a költségvetésről, a lehetséges kiigazításokról semmit sem lehetett hallani.
Úgy gondoljuk, a forint esetében az elmúlt napokban látott mozgások egyáltalán nem rendkívüliek, teljesen belefér a szokott képbe. Különösebb egyedi tényező nem volt a múlt heti gyengülés mögött, mint ahogy a korábbi erősödés mögött sem: a forint továbbra is intenzíven reagál az EURUSD mozgásaira, ahol szintén nincs egyértelmű trend hónapok óta. Az MNB kamatpolitikájával kapcsolatos várakozások mellett a nagy jegybankok (Fed, EKB) kamatpolitikájával kapcsolatos várakozások, azok változása is hat a forintpiacra. Rövid távon most például az EKB csütörtöki kamatdöntése, valamint a pénteki amerikai munkaerőpiaci adatok hozhatnak újabb mozgásokat a forint piacán. A költségvetésről az eltelt hetekben semmi újdonság nem derült ki, úgy gondoljuk ennek nem volt szerepe az elmúlt egy hét forintgyengülésében
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-mondta a Pénzcentrumnak az elemző. Azt azonban hozzátette, hogy komoly forintgyengülésre így sem számítanak mostanában.
Nem számítunk trendszerű, gyors forintgyengülésre. Fundamentálisan a külkereskedelmi mérleg hatalmas többlete a legfontosabb támasza a forintnak, illetve a még mindig bőven pozitív reálkamat-környezet. Amennyiben pedig a forint mégis gyorsan gyengülne, az MNB még óvatosabb lehet a kamatpolitikájában, ami támaszt jelent a devizának. Mindez persze nem zárja ki, hogy továbbra is lesznek magas volatilitással rendelkező időszakok, amikor akár külső, akár belső okok miatt nagyobb kilengéseket látunk. A fentiekből az is következik, hogy az, hogy pontosan egy adott időszakban mikor a legerősebb a forint, azaz mikor a legkedvezőbb váltani, mindig utólag derül ki. Mellékes megjegyzés, hogy a devizaváltás költségei általában alacsonyabbak, mint a valutaváltásáé, tehát aki készpénz helyett kártyával fizet, több forintnyi gyengülést is kompenzálhat ezzel
- elemezte a helyzetet Nagy János.
Összességében tehát az elemzők nem számítanak komoly gyengülésre a forint árfolyamában. A következő időszak is inkább a nyugalomé lehet, de azt megjegyezték, hogy ha a külső körülmények hirtelen nagyon elromlanak vagy javulnak, akkor azért még lehet kilengés - de ez pozitív és negatív irányba is megtörténhet.
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







