10 °C Budapest
Woman chooses a slice of pork meat in vacuum package at the grocery store bacon store

Itt van Kína kőkemény válasza az uniós autóvámokra: elképesztő, mivel vág vissza Peking

2024. június 18. 16:44

Peking bejelentette, hogy vizsgálatot indít az Európai Unióból érkező sertéshús árainak ügyében. Kína feltehetőleg ezzel vág vissza az EU, kínai elektromos járművekre vonatkozó vámok emelkedéséért. Ez akár hosszú távú feszültséget is okozhat a világ egyik legnagyobb kereskedelmi kapcsolatában.

Kína hamarosan vizsgálat alá vonhatja az EU-ból importált sertéshús kereskedelmi árait – állítja a CNN. Peking ezzel reagál Brüsszel azon bejelentésére, amelyben azt állítják, Kína mesterségesen alacsonyan tartja elektromos járművei árait.

A kínai kereskedelmi minisztérium hétfőn tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy a helyi – mezőgazdasági termelők kérték a dömpingellenes vizsgálatot az EU-ból importált sertéshús és a kapcsolódó melléktermékek ügyében. Az előzetes vizsgálatok alapján úgy találták, hogy van elegendő ok a hivatalos eljárás megindítására, amely azt hivatott kideríteni, hogy az importált termékek árai mesterségesen alacsonyak-e.

A vizsgálat eredményeit egy éven belül kell közzétenni, de adott esetben lehetőség van a határidő meghosszabbítására. Amennyiben az importvámok emelkednek, jelentős hatása lehet az európai sertéshústermelőkre és exportőrökre, tekintettel arra, hogy Kína jelenti a világ legnagyobb sertéshúspiacát és az uniós export fő célországát.

Az Európai Unió statisztikái szerint tavaly több mint 2,5 milliárd euró értékben exportáltak sertéshúst Kínába. Ezek közül jelentős rész Spanyolországból származott, de Hollandia, Dánia és Franciaország is a kiemelt exportőrök között volt.

Peking már korábban is indított dömpingellenes vizsgálatot más uniós termékekkel, például a pálinkával szemben. Elemzők szerint további európai termékcsoportok is célkeresztbe kerülhetnek. Az Európai Bizottság szóvivője, Olof Gill hangsúlyozta, hogy az EU figyelemmel kíséri a helyzetet és ha szükséges, beavatkozik annak érdekében, hogy a vizsgálat összhangban legyen a Kereskedelmi Világszervezet által előírt szabályozással. Gill megnyugtatott mindenkit afelől, hogy az uniós mezőgazdasági támogatások összeegyeztethetőek a WTO kötelezettségeivel.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A feszültség növekedése mögött állhat az EU azon terve is, mely szerint novemberig dönthet arról, hogy véglegesen magasabb vámokat vezet-e be a Kínából importált elektromos autók esetében. Az Európai Bizottság már bejelentette ezeknek az ideiglenes emelését.

Peking elítélte az intézkedéseket és jelezte, ez hátrányosan érintheti elektromos autóik exportját. Emellett Brüsszel az állami támogatásokkal kapcsolatos aggályait is kifejezte a kínai vállalatok felé több vonatkozó iparágban is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?