4 °C Budapest
Damaged hall in Abandoned Red Star Train Graveyard.Abandoned train factory hall destroyed by time with some old trains in it.

Kemény időszak vár ezekre a magyar családokra: a mini Dubajjal egyre közelebb a kényszerű kiköltözés

2024. október 17. 08:30

A rákosrendezői vasúti terület megtisztítására kiírt első tenderek iránt nagy volt az érdeklődés, de öt bontásra ítélt lakásban továbbra is lakók élnek – közölte a HVG megkeresésére az Építési és Közlekedési Minisztérium. A terület előkészítése során 27 lakást kellene kiüríteni, de öt esetben eddig nem sikerült megegyezni a lakókkal, így az ő lakhatásuk még megoldatlan.

Júniusban két pályázatot is meghirdettek a XIV. kerületi, rákosrendezői terület megtisztítására, ahol a tervek szerint egy új, „mini-Dubaj” néven emlegetett városnegyed épülhet fel a következő években. Jelenleg a beérkezett ajánlatok elbírálása zajlik, ami jelzi a verseny erősségét.

Az egyik pályázat maximum 14 milliárd forintos kerettel rendelkezik, melyből a 130 hektáros terület kármentesítését és előkészítését kell elvégezni, beleértve a fák kivágását, az épületek lebontását és a 255 ezer tonnányi hulladék elszállítását. A másik pályázat 6 milliárd forintos összegből a környezeti szennyezések feltárását és környezetvédelmi vizsgálatokat tartalmazza. Mindkét projekt határideje 24 hónap, ami további 12 hónappal meghosszabbítható.

A tervezett „mini-Dubaj” projektben az arab befektetők luxuslakásokat és irodaházakat építenének, valamint egy felhőkarcolót is. A magyar kormány több támogatást is vállalt a projekt érdekében, például infrastrukturális fejlesztéseket, kedvezményes adókulcsot, valamint a terület közvetlen értékesítését az arab beruházó részére.

A MÁV Zrt. az év első felében már elindította a szükséges intézkedéseket, hogy megkezdődhessen a terület fejlesztése, ideértve 27 lakás kiürítésének előkészítését is. Az érintett lakóknak a vasúttársaság megpróbált közös megegyezésen alapuló megoldásokat találni, ám öt lakásban jogcím nélküli lakók tartózkodnak, akik esetében a MÁV-nak nincs kötelezettsége a lakhatás megoldására, de továbbra is törekszik a helyzet méltányos rendezésére.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Pénzcentrumon korábban mi is gyakran foglalkoztunk a nagyszabású projekttel:

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31