Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Négy nehéz év után 2025-től jövőre a pandémia előtti időszak növekedési üteméhez térhet vissza a magyar gazdaság, amihez megfelelő alapot biztosít a fegyelmezett fiskális politika - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a 25 éves Figyelő Top 200 gálaestjén. A tárcavezető ismertette: az Országgyűlésnek hétfőn benyújtandó költségvetési tervezetben 3,7 százalékos hiánycéllal számolnak az idei 4,5 százalék és a tavalyi 6,7 százalék után.
A kormány új gazdasági akciótervében már bejelentett intézkedések a versenyképesség és az exportképesség javítását, valamint a kifektetések dinamizálását szolgálják. A munkáshitel és a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetbe hozását is segítő Demján Sándor program, továbbá a most zajló hároméves bérmegállapodási tárgyalások a vásárlóerő növekedését és a fogyasztás bővülését eredményezhetik - mondta.
A költségvetési tervezetben jövőre 3,4 százalékos GDP bővülést tervez a kormány, amely a 3-6 százalékos sáv felső határához közelíthet a külső körülmények kedvező alakulása esetén. A hazai kereslet további bővülését a már egy éve emelkedő, közel tíz százalékos reálbérek is támogatják - ismertette a tárcavezető. Varga Mihály jelezte: jövőre nem várhatók mélyreható változások az adózási szabályokban. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a magyar gazdaság adózási versenyképesség szempontjából a washingtoni Tax Foundation rangsorában a hetedik helyen áll.
A pénzügyminiszter az üzleti szektor elmúlt időszakbeli teljesítményét "impresszívnek" nevezte. Megjegyezte: tíz éve a Figyelő Top 200 listába kerüléshez 35 milliárd forintos árbevételre volt szükség, ami mostanra 90 milliárd forintra nőtt, ez pedig reálértéken is 50 százalékos növekedés. Kitért arra, hogy a 2010-es évtized azért válhatott Magyarország egyik legsikeresebb gazdasági korszakává, mert a nemzeti kormány a belgazdaságban az együttműködésre, a külgazdaságban pedig a kapcsolódásra alapozta a döntéseit.
Az amerikai választásokat értékelve kifejtette: Donald Trump győzelme fontos előrelépést hozhat a nemzetközi folyamatokban, egyebek mellett lehetőség nyílhat arra is, hogy a demokrata adminisztráció által egyoldalúan felmondott adóegyezményt visszaállítsuk - mondta a pénzügyminiszter.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A jövőbeni kilátásokról szólva Varga Mihály rámutatott: míg a Draghi-jelentés borús jövőt jósol a bezárkózó Európa számára, addig Magyarországtól a hitelminősítők, az Európai Bizottság és a világ legnagyobb pénzügyi intézményei is kimagasló teljesítményre számítanak jövőre. A tárcavezető hozzátette: ha megkaptuk volna az idei évre tervezett, a Bizottság által jogtalanul visszatartott uniós forrásokat, akkor a magyar gazdaság teljesítménye idén mintegy 1,5 százalékponttal lehetne magasabb.
Címlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







