A kezdeményezés a cégalapítás az Európai Unióban akár 48 órán belül, teljesen online és minimális költséggel történő megvalósítását célozza.
Az Európai Unió 26 tagállama közösen elfogadta az Ukrajnáról szóló nyilatkozatot, míg Magyarország egyedüliként megvétózta azt, mivel Orbán Viktor szerint a dokumentum szembemegy Donald Trump amerikai elnök diplomáciai irányvonalával. A magyar kormányfő figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok visszavonulásával Európának kell eldöntenie, hogy egyedül finanszírozza-e Ukrajna háborús erőfeszítéseit. Ugyanakkor mind a 27 tagállam, köztük Magyarország is, támogatta az EU védelmi együttműködésének megerősítését, amely akár 800 milliárd eurós katonai beruházást tesz lehetővé.
Az Európai Unió vezetői 26 tagállam részvételével fogadták el közös következtetéseiket Ukrajnáról, miután Magyarország elzárkózótt a szöveg megszavazásától.
A dokumentum „erővel elért békéről”, katonai segítségnyújtásról és biztonsági garanciákról szól, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök ellenzett, mivel ezek szerinte szembemennek Donald Trump elnök külpolitikai irányvonalával. Mint ismert, egyelőre az Egyesült Államok elnöke nem hajlandó biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának, helyette egy nyersanyag-megállapodást ajánlott, amelynek bevételeiből finanszíroznák az ország háború utáni újjáépítését.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







