Az európai tapasztalatok szerint a kínai járművek nem bizonyultak olcsóbbnak a nyugati alternatíváknál, engedélyeztetésük pedig hosszadalmas folyamat.
Megszólalt Pogátsa Zoltán: az ókor óta tudjuk, hogy az árstopnak több a kára, mint a haszna
A kormány által bejelentett árrésstop elsősorban a környezeti és egészségi szempontból káros termékek vásárlását ösztönzi. A Levegő Munkacsoport attól is tart, hogy a kereskedők az egészségesebb növényi eredetű termékek árán hozzák be veszteségüket. Ezért fordultak a nemzetgazdasági miniszterhez.
Elkészítették-e a törvény által előírt környezetvédelmi hatáselemzést az árrésstop kihirdetése előtt? Ezt kérdezte a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek írt levelében a Levegő Munkacsoport. Az árrésstop alá eső élelmiszerek túlnyomó többségének fogyasztását ugyanis környezeti és egészségi szempontból is korlátozni kellene, nem pedig ösztönözni.
Az árrésstop alá eső 30 termékcsoportból mindössze 7 nem állati eredetű, és ez utóbbiak nagy része (cukor, liszt) sem olyan, aminek a fogyasztását elő kellene segíteni. Az árrésstop pedig várhatóan arra is fogja ösztönözni a kereskedőket, hogy a veszteségeik elkerülése végett egyéb termékek árát emeljék, így például a zöldségekét és a gyümölcsökét, ami még inkább visszaveti ezeknek a termékeknek a vásárlását. A tudományos kutatások alapján készült nemzetközi ajánlások viszont éppen a növényi eredetű élelmiszerek, különösen a zöldségek és gyümölcsök fokozottabb fogyasztását és a húsevés visszaszorítását sürgetik. Az is várható, hogy az árrésstop hatására megnövekszik a gyengébb minőségű termékek aránya a boltokban.
A nagyüzemi hús- és tejtermelés az egyik legkörnyezetrombolóbb tevékenység: többek között az üvegházhatású gázok 18 százalékát bocsátja ki – nemcsak szén-dioxidot, hanem metánt is, amely 84-szer erősebben melegíti a légkört, mint a szén-dioxid, és a légszennyezést is növeli. A hústermelés számottevően hozzájárul a természetes élőhelyek pusztulásához is.
Pogátsa Zoltán, a civil szervezet elnökségi tagja elmondta: „Már az ókor óta tudjuk, hogy ha az állam beavatkozik az árakba, annak sokkal több a kára, mint a haszna. De nem is kell az ókorig visszamenni: a Szovjetunió összeomlásában is jelentős szerepet játszott, hogy az állam eltérítette az árakat a valódi költségektől, és így teljes zűrzavar alakult ki a gazdaságban. A helyzet azóta azzal is romlott, hogy amennyiben az árak nem tükrözik a valódi költségeket, akkor nem csak a gazdaság, hanem a létünket biztosító természeti feltételek összeomlása is előre látható.”
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Levegő Munkacsoport levelében kifejtette, hogy az egyre nagyobb válságok elkerülése érdekében a kormánynak minden jelentősebb intézkedése előtt alapos környezeti elemzést kell készítenie, és azt nyilvánosságra kell hoznia (amint ezt a vonatkozó törvények is előírják).
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







