17 °C Budapest
Fiatal nő pénzt vesz fel telefonon a bankautomatánál az utcán Budapesten, Magyarországon.

Kifakadtak az egyetemisták: már tényleg semmit sem ér a pénzük

MTI
2025. május 6. 22:01

A bérek ugyan nőni kezdtek, a hallgatói juttatások azonban nem követték ezt a trendet, így az ösztöndíjak vásárlóereje szinte lefeleződött négy év alatt - közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

A közlemény szerint az elmúlt időszak gazdasági változásai drámaian átrendezték a fiatalok anyagi lehetőségeit, miközben a felsőoktatásban tanulók minimum tanulmányi ösztöndíja, a 8330 forintos összeg változatlan maradt.

Ez az összeg 2020-ban még hat kiló csirkemellre vagy akár egy hétre elegendő alapvető élelmiszerre is elég volt, ma viszont legfeljebb három kiló húsra, vagy egy bevásárlásra futja belőle - emelték ki. Hangsúlyozták, hogy a lakhatási költségek szintén nagy nyomást helyeznek a hallgatókra: Budapesten 2020-hoz képest 100 ezer forinttal, más nagyvárosokban 50-80 ezer forinttal nőttek a havi bérleti díjak, így az egyetemisták jelentős része kénytelen saját jövedelemből hozzájárulni a lakhatáshoz.

Ez gyakran azt jelenti, hogy a tanulás mellett rendszeresen dolgozniuk kell - az esetek közel felében heti 20 vagy 40 órában -, ami viszont hátráltatja a tanulmányaikat és csökkenti az esélyt a jó teljesítményre - írták, hozzátéve, hogy a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem képes betölteni eredeti szerepét, vagyis sokak számára nem nyújt valódi segítséget a megélhetéshez.

A közlemény alapján a HÖOK "Egyetem ilyen" fórumain mostanra több mint ezren osztották meg véleményüket a felsőoktatásról, a visszajelzések alapján világosan látszik: a megélhetés kérdése, az infláció hatásai és a hallgatói juttatások elértéktelenedése kiemelkedő problémává vált. A HÖOK ezért minden hallgatót arra buzdít, hogy vegyen részt az egyetemi fórumokon, hogy közösen képviselhessék azokat a változásokat, amelyek elengedhetetlenek a jövő hallgatóbarát felsőoktatásához.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
MEDIA1  |  2026. március 16. 10:30
Fogyatékosnak nevezték és lökdösték a HVG stábját a Békemeneten, amikor a két molinó között felvonul...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?