3 °C Budapest
bét, bux, tőzsde, árfolyamok, részvények

Történelmi csúcson a BUX, most éri meg magyar részvényt venni? Elképesztő ami a tőzsdén folyik

MTI
2025. augusztus 5. 20:10

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 840,82 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 101 786,08 ponton, eddigi legmagasabb záróárán fejezte be a kereskedést kedden.

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: viszonylag csendes nap volt a tőzsdéken, a befektetők továbbra is inkább visszafogottak. A legtöbb európai tőzsdeindexhez hasonlóan a BUX is nagy mozgások nélkül, pluszban zárt.

Kedden tette közzé második negyedéves gyorsjelentését az OTP, a bank a várakozásoknál valamivel jobb eredményeket közölt - emelte ki az elemző az OTP-ről, amelynek részvényei történelmi csúcson zárták a napot.

  • A Mol 22 forinttal, 0,73 százalékkal 3022 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 0,94 százalékkal 28 950 forintra, történelmi maximumra nőtt, forgalmuk 10,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1754 forintra emelkedett, forgalma 645,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 0,87 százalékkal 10 460 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9162,58 ponton zárt kedden, ez 46,44 pontos, 0,51 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?