Már elindult a folyamat országszerte: vége a forint uralmának, az euró bevezetése sem kell hozzá

Évek óta súlyos világgazdasági és megélhetési válság van jelen, amely talán Magyarországot sújtja leginkább az Európai Unión belül. Az infláció tartósan magas, a reálbérek csökkennek, az árak pedig sokak számára megfizethetetlenné váltak. A mindennapi megélhetés küzdelemmé vált, a jövő bizonytalanná, és e gazdasági nyomás alól szinte senki sem mentesül. A helyzetnek számos összetevője van – a külső tényezők mellett sokak szerint a forint gyenge teljesítménye is jelentős szerepet játszik ebben a válságban. A hazai fizetőeszköz évek óta folyamatos leértékelődésen megy keresztül, árfolyam-ingadozásai kiszámíthatatlanok, és nemcsak a megtakarításokat emésztik fel, hanem a mindennapi bizalmat is.

Az euró bevezetése ezzel együtt továbbra is elérhetetlen távolságban van. Bár időről időre felmerül a politikai kommunikációban, a valóságban nincs napirenden sem gazdasági, sem intézményi szinten. Így nem csoda, hogy ebben a helyzetben egyre több helyi közösség, vállalkozás, vagy épp piaci szereplő próbál alternatívát keresni. Ha a hivatalos fizetőeszköz nem tudja ellátni stabilan és megbízhatóan a funkcióját, akkor az emberek ösztönösen más megoldásokhoz fordulnak. Megjelennek a „új szereplők” a forgalomban – olyan alternatív fizetőeszközök, amelyek ugyan nem hivatalos valuták, de helyi szinten, közösségi alapon, bizonyos célokra mégis képesek betölteni a pénz szerepét.

EZ IS ÉRDEKELHET

Újabb ország tér át az euróra – a döntés már hivatalos, itt a dátum is!

Az Uniós tanács bejelentése szerint Bulgária készen áll az euró bevezetésére.

Ezeket nevezzük pénzhelyettesítőknek – és bár elsőre furcsán hangozhat, Magyarországon is léteznek ilyenek. Gondoljunk csak a soproni kékfrankra, amely helyi fizetőeszközként működött a városban, vagy az egyes termelői közösségek által kiadott utalványokra, alternatív vásárlási rendszerekre. De ide sorolhatók a különféle közösségi bónuszrendszerek, elszámolási egységek, vagy akár a digitális pontalapú hűségprogramok is, amelyek bizonyos értelemben már túlnőttek az egyszerű kedvezményes kuponok világán. Ezek nemcsak technikai újítások, hanem társadalmi-gazdasági reakciók is egy bizalmi válságra: arra, hogy sokak szemében a forint – ha nem is teljesen értéktelen – de már nem az egyetlen, sőt, nem is mindig a legjobb eszköz a gazdasági cserében.

Cikkünkben annak járunk utána, milyen pénzhelyettesítők vannak jelen a magyar gazdaságban, hol és miért kezdtek el ezek működni, és milyen társadalmi, gazdasági környezet kell ahhoz, hogy egy közösségi alapú fizetőeszköz valóban életképessé váljon. A kérdés túlmutat a pénzen: arról szól, hogyan reagál egy ország, egy közösség, egy gazdaság akkor, amikor a hivatalos rendszerek már nem nyújtanak elég biztonságot – és hogy milyen kreatív, olykor meglepő válaszokat adhat erre a mindennapok embere.

Miért jó, ha nem csak a forint van forgalomban?

Bár már viszonylag régóta így van, talán még mindig sokan nem tudják, hogy nem a forint az egyetlen elfogadott fizetőeszköz itthon – és most nem az euróra gondolunk. Magyarországon már több mint egy évtizede léteznek és működnek az úgynevezett pénzhelyettesítők – más néven helyi pénzek. Bár ezek nem jogi értelemben vett hivatalos fizetőeszközök – tehát senki sincs törvényileg kötelezve az elfogadásukra –, mégis több magyar településen évek óta részei a helyi gazdaságnak, sőt, az önkormányzati támogatások egy részét is ilyen formában folyósítják.

A technikai fizetőeszközök egy fontos elvi különbséget képviselnek a hivatalos pénzzel szemben: nem alkalmasak felhalmozásra, ugyanis vagy 0%-os kamatot biztosítanak, vagy kifejezetten értékvesztést szenvednek el a használaton kívüli időszakban. Ez szándékos – a cél, hogy ne gyűjtsék őket, hanem minél gyorsabban forogjanak a helyi gazdaságban. E logika szerint ezek a pénzhelyettesítők nem az állami valutát kívánják lecserélni, hanem kiegészítő szerepet vállalnak a kiskereskedők, helyi termelők és fogyasztók közötti közvetlen gazdasági kapcsolatokban. A XXI. században ez egyfajta önvédelmi eszköz lehet a kisvállalkozások kezében a multinacionális cégekkel szemben, amelyek globális árazásukkal és logisztikai fölényükkel könnyen kiszoríthatják a lokális szereplőket.

EZ IS ÉRDEKELHET

Most érkezett az MNB kamatdöntése: nincs meglepetés, ez lesz az alapkamattal

Legutóbb szeptemberben változott a jegybanki alapkamat, akkor 25 bázispontos csökkentésről határoztak a tanácstagok.

A hivatalos narratíva azonban nem osztozik ebben az idealizmusban. A Magyar Nemzeti Bank – és általában a világ jegybankjai – arra figyelmeztetnek, hogy ezek a kezdeményezések sehol sem érték el a gazdaságélénkítési céljaikat. Magyarországon is hasonló a helyzet: az egyes helyi pénzek mögött meghúzódó szándékok sokszor nagyobbak, mint a valós hatásuk.

Ennek ellenére a rendszer mégis működik, sőt terjed – ami azt mutatja, hogy a sikert nem feltétlenül kizárólag gazdasági mutatókban kell mérni. A pénzhelyettesítők bevezetése több településen valódi közösségi építkezést indított el, új kapcsolatokat hozott létre a lakosok, vállalkozások és önkormányzatok között.

Az elfogadóhelyek listája egyre hosszabb: az ilyen utalványokat sokszor kisebb boltokban, helyi szolgáltatóknál, termelői piacokon lehet elkölteni. A felhasználók gyakran kedvezményben is részesülnek, hiszen a vásárláskor 5–10%-kal olcsóbban juthatnak hozzá a termékekhez, mint ha sima forinttal fizetnének. Az üzletek ezzel bevonódnak egy olyan gazdasági körbe, ahol nem az a cél, hogy a pénz elvándoroljon a régióból, hanem hogy helyben maradjon, és minél többször „megforogjon” a közösségen belül.

A kibocsátók nemcsak a meglévő rendszerek működtetésén fáradoznak, hanem aktívan keresik az együttműködést is. Több helyi pénz mögött civil szervezetek, önkormányzatok vagy kifejezetten erre létrejött közösségi csoportok állnak, és 2011. február 20-án megalapították a Helyi Pénzek Szövetségét, hogy koordinálják a hasonló törekvéseket, támogassák az új kezdeményezéseket, és közösen képviseljék az alternatív fizetőeszközök ügyét.

Bár a jegybank hivatalosan nem tiltja e rendszereket, a hozzáállása nem mentes a feszültségektől. A helyi pénzek léte ugyanis azt az üzenetet hordozza, hogy az emberek és közösségek nem érzik elég stabilnak, elég megbízhatónak a forintot. Ez pedig – még ha csak szimbolikusan is – presztízsveszteség a nemzeti valuta számára. Talán nem véletlen, hogy egy időben felmerült az is: a helyi pénzeken kötelezően tüntessék fel a forintban számított értéket – mintha ezzel is jelezni kellene, ki az igazi úr a gazdaságban.

A kérdés már nem az, hogy ezek a rendszerek lecserélik-e a forintot – nem ez a céljuk. Sokkal inkább arról szól a történetük, hogy egy gazdaság – amikor egyensúlyát veszti – milyen válaszokat tud adni a helyi szinten. És hogy ezek a válaszok mennyire lesznek hosszú távon is életképesek.

Milyen magyar pénzhelyettesítő eszközök vannak, hol fogadják el őket?

Bár nem hivatalos fizetőeszközök, Magyarországon több olyan lokális, közösségi alapú pénzhelyettesítő létezik, amelyet bizonyos településeken elfogadnak áruk vagy szolgáltatások ellenértékeként. Ezek a helyi pénzek nemcsak technikailag, hanem eszmeileg is alternatívát kínálnak a forinttal szemben, céljuk pedig a helyi gazdaság ösztönzése, a közösségi identitás erősítése, valamint a multinacionális cégek dominanciájának ellensúlyozása. Az alábbiakban bemutatjuk a legismertebb magyar pénzhelyettesítőket.

Soproni Kékfrank

A legismertebb magyar helyi pénz talán a soproni Kékfrank, amelyet 2010-ben vezettek be azzal a céllal, hogy erősítse a város és a régió gazdaságát, különösen a helyi termelők és szolgáltatók forgalmát. Az utalványrendszer hátterében a Sopron Környéki Gazdaságfejlesztési Egyesület áll, és az elfogadóhelyek – jellemzően kisboltok, éttermek, borászatok, kézműves szolgáltatók – 5-10%-os kedvezményt biztosítanak a Kékfrankkal fizető vásárlóknak. A kékfrank nem inflálódik, nem kamatozik, és csak a régióban használható, ezzel ösztönözve a pénz helyben maradását. Az utalványokat csak az elfogadóhelyek válthatják vissza forintra, ezzel is csökkentve a spekuláció lehetőségét.

Balatoni Korona

A Balatoni Koronát 2012-ben indították útjára, és több Balaton környéki településen – köztük Keszthelyen, Tapolcán és Balatonfüreden – használható volt. A cél hasonló volt, mint a Kékfrank esetében: a turizmusból származó bevételek helyi gazdaságban tartása. A Korona értéke megegyezett a forintéval, de elfogadóhelyeken kedvezmények jártak érte. A Koronák papír alapú utalványként, de elektronikus formában is léteztek, bankkártyához hasonlóan használható plasztikkártya formájában is kiadták. Az évek során több hullámban újranyomtatták, de a projekt aktivitása 2020 körül jelentősen visszaesett, a COVID-járvány alatt szinte teljesen leállt. Ma már inkább közösségi kezdeményezésként tartják számon, mint aktívan működő pénzként.

Bocskai Korona

2013 óta működik Hajdúnánáson a Bocskai Korona, amely nevét a térség történelmi múltjából meríti. A helyi pénz mögött a Hajdúnánási Városfejlesztési Nonprofit Kft. áll, a cél pedig a város gazdasági önállóságának és helyi identitásának megerősítése volt. A Bocskai Korona színes, grafikailag igényesen kivitelezett papírutalvány formájában készült, különböző helyi nevezetességeket és hírességeket ábrázolva. Az elfogadóhelyeken szintén 5-10%-os kedvezményben részesülhettek a vásárlók, a pénz visszaválthatósága azonban korlátozott volt, ezzel is elősegítve a helyi pénz forgalomban tartását. A projekt a közösségi összetartozás kifejezésének is szimbólumává vált, és kulturális eseményekhez is kapcsolódott.

Tokaji Dukát

A Tokaji Dukát az egyik legújabb pénzhelyettesítő, amelyet a híres tokaji borvidéken vezettek be. A név szimbolikája egyszerre utal történelmi pénzérmékre és a helyi borkultúrára. A Dukát célja hasonló a többi helyi pénzhez: a tokaji termelők, borászatok, vendéglátóhelyek és kézműves szolgáltatók megerősítése, a turizmusból származó bevételek helyben tartása. A Dukát elfogadása egyre több helyen valósul meg, a projekt még fejlődő szakaszban van, de helyi szinten erős támogatottságot élvez. Emellett a Dukát értékmegőrzés szempontjából is alternatívát kínál: bár nem alkalmas felhalmozásra, a régió identitásának és gazdasági önrendelkezésének egyfajta jelképévé kezd válni.

Mi lenne, ha országszerte, minden megyében vagy körzetben lenne saját fizetőeszköz – mi lenne a forint sorsa?

Bár elsőre utópisztikusnak tűnhet, a gondolat, hogy minden megyének vagy régiónak legyen saját, forintot részben helyettesítő fizetőeszköze, komoly gazdasági és társadalmi következményekkel járna. A decentralizált pénzhasználat akár a forint belső szerepének újraértelmezéséhez is vezethetne: ha egyre több helyen választják inkább a helyi valutát, azzal csökken a forint forgási sebessége, a kereslet iránta, végső soron pedig a központi banki eszközök hatékonysága.

Ugyanakkor egy ilyen rendszer nem feltétlenül a forint végét jelentené, hanem párhuzamos gazdaságok kialakulását. Ezek az alternatív rendszerek helyben képesek lehetnek stabilizálni a gazdaságot, különösen válság idején – ahogy erre már volt példa történelmileg. Viszont, ha túlságosan megerősödnek, kérdések merülhetnek fel a monetáris irányítás egységességéről, az adóbeszedés hatékonyságáról és a pénzügyi szabályozás érvényesíthetőségéről.

A forint sorsa tehát paradox módon éppen ezeknek a rendszereknek a gyengeségén múlik: amíg a helyi pénzek csak részfunkciókat látnak el, addig a forint megőrzi hegemóniáját. Ám ha ezek a helyi eszközök – akár digitális formában – országos hálózattá fejlődnek, már nemcsak gazdasági, hanem politikai kihívássá is válhatnak.

EZ IS ÉRDEKELHET

Balásy Zsolt: még egy inflációs sokk, és az euró bevezeti magát Magyarországon

Balásy Zsolt szerint nem a PMÁP-pénzek fogják megmenteni a magyar gazdaságot. Arról is beszélt, hiába a pillanatnyi forinterősödés, a gyengülő pálya borítékolható.

Mekkora tőke és erőforrás szükséges egy új pénz létrehozásához és működtetéséhez?

Egy új fizetőeszköz létrehozása sokkal összetettebb, mint elsőre tűnik. Nem elég egy nyomda vagy egy informatikai háttérrendszer: a pénz lényege a bizalom. Ennek felépítése a legnagyobb „költség”. Egy alternatív valuta akkor működik, ha elegendő kereskedő és felhasználó fogadja el, ha létezik mögötte egy hiteles kibocsátó, és ha biztosított a stabilitás, a visszaválthatóság vagy legalábbis a kiszámítható forgás.

A tőkeszükséglet attól függ, milyen formában jön létre a pénz: egy papíralapú rendszer költségei alacsonyabbak lehetnek (tervezés, nyomtatás, logisztika, marketing), míg egy digitális alternatívához komoly informatikai fejlesztés, ügyfélazonosítás, adatvédelem és folyamatos karbantartás szükséges. Emellett jogi háttérre, pénzügyi menedzsmentre és elszámolási rendszerre is szükség van.

Egy közepes méretű városban egy helyi pénz bevezetése – az első években – akár több tízmillió forintot is felemészthet, miközben a fenntarthatósághoz hosszú távú társadalmi támogatottság, önkormányzati szerepvállalás, és akár regionális együttműködés is kell. Ezért is ritkák a valóban életképes helyi valuták: nem technikai, hanem strukturális és pszichológiai akadályokba ütköznek.

Mégsem mindenható a kapitalizmus – vajon a hivatalos deviza nélkül is életképesek lennének ezek a pénzek?

A kapitalizmus egyik alappillére a szabadon mozgó, egységes pénz, amely globális elszámolásra és felhalmozásra is alkalmas. Ezzel szemben a helyi pénzek nem törekszenek felhalmozásra – sőt, kimondottan ellenállnak neki negatív kamatozásukkal –, és elsősorban a közvetlen csere, a termelő és fogyasztó közötti bizalom megerősítése a céljuk. Ez alapvetően más logikát követ, mint a profitmaximalizáló rendszer.

Kísérletként ezek a rendszerek egyfajta ellenmodellként is értelmezhetők a globális kapitalizmussal szemben. A kérdés az, hogy hosszú távon önmagukban életképesek lennének-e. A válasz valószínűleg: nem. Egy teljes gazdaság működtetéséhez szükség van olyan pénzre, amelyet külföldön is elfogadnak, amellyel adót lehet fizetni, amely mögött állami garancia és monetáris politika áll. Ezt jelenleg csak a hivatalos deviza tudja biztosítani.

De ez nem jelenti azt, hogy ezek az alternatív rendszerek haszontalanok lennének – épp ellenkezőleg: egyensúlyteremtő, társadalom-erősítő szerepük lehet válságos időszakokban. Megmutatják, hogy a pénz nem csak érték, hanem viszony is – közösségek és egyének közötti kapcsolat, amelynek megszervezése sokféleképpen lehetséges, akár a hivatalos kereteken túl is.

Aggályok és korlátok – miért nem váltják be maradéktalanul a hozzájuk fűzött reményeket a pénzhelyettesítők?

Bár a helyi pénzek és pénzhelyettesítő eszközök célja hivatalosan a helyi gazdaság élénkítése, a gyakorlat azt mutatja, hogy ezt az ambiciózus célt sok esetben nem sikerül teljesíteni. A legtöbb ilyen kezdeményezés nem generál valódi, érezhető gazdasági növekedést a térségben, és leginkább csak korlátozott körben, egy-egy közösségen belül képes hatást kifejteni. A kritikusok szerint nem is lenne szükség külön pénzhelyettesítőre ahhoz, hogy a pénz helyben maradjon, hiszen kutatások alapján a forint is jellemzően ugyanúgy a helyi gazdaságban forog – különösen kisebb településeken, ahol a vásárlások zöme eleve helyi szereplőknél történik.

• A helyi valuták mögött meghúzódó valódi cél tehát nem egyszerűen az, hogy a pénz fizikailag ne vándoroljon el, hanem hogy nagyobb arányban jusson el a kis- és mikrovállalkozókhoz. Vagyis a hangsúly nem a földrajzi helyhez kötöttségre, hanem a tőkefelhalmozás irányának újraosztására esik: ne a nagy láncoknál csapódjon le a vásárlóerő, hanem a helyi termelőknél, boltosoknál, szolgáltatóknál.
• További gyakori kritika, hogy bár a pénzhelyettesítők a forinthoz viszonyítva általában 1:1 arányban válthatók, visszaváltáskor már nem teljes értékben kapja vissza az összeget az elfogadóhely – a kibocsátó jutalékot von le, jellemzően a rendszer fenntartási költségeinek fedezésére. Ez a kereskedő számára veszteséget jelenthet. Fontos különbség a múlt század szükségpénzeihez képest, hogy magánszemélyek nem válthatják vissza az utalványokat, csak terméket vagy szolgáltatást vásárolhatnak vele – ez az eszköz célzott forgását erősíti. Az elfogadóhelyek e feltételeket szerződésben fogadják el, tehát tudatosan vállalják a rendszerbe való belépést.
• Nem hanyagolható el az a kockázat sem, hogy a kibocsátó szervezet fizetésképtelenné válik, és ezzel a forgalomban lévő utalványok elveszítik értéküket. Ez valódi aggodalom, különösen akkor, ha nincs mögötte pénzügyi fedezet. Szerencsére a legtöbb hazai kibocsátó a kibocsátott utalványok teljes értékét leköti egy banki számlán, így csökkenti ezt a kockázatot – de ez nem mindenhol garantált.
• Végezetül, a hamisítás veszélye is felmerül. Míg a hivatalos bankjegyek évről évre új biztonsági elemekkel bővülnek, a helyi pénzek technikai védettsége alacsonyabb. Ugyanakkor fontos szempont, hogy ezek az eszközök csak kis földrajzi környezetben forognak, így egy hamisítvány gyorsan lebukhat. Emellett a kibocsátók is igyekeznek biztonsági elemeket (pl. hologram, egyedi sorszám, dombornyomás) alkalmazni, különösen a nagyobb címleteken.

EZ IS ÉRDEKELHET

Hamis húszezresek lepték el az országot: megszólalt a rendőrség, így ismerhető fel a kamu bankjegy

Egerben elszaporodtak a hamis bankjegyek, forinttal is euróval is próbálkoztak, de meglepődtek, mikor szóltak a boltosok, hogy azt nem fogadhatják el.

Összességében tehát a pénzhelyettesítők nem tökéletes megoldások, de nem is azoknak szánták őket. Inkább kiegészítő eszközök, amelyek korlátozott környezetben alternatívát kínálnak a hivatalos rendszer hibáira – miközben saját korlátaikkal is tisztában kell lenni.