Az apa férfi, az anya főz: akkora a gazdasági krízis, hogy még a bezzegországokban sincs nemi egyenlőség

"A férfi és női szerepeknek a legnagyobb jelentősége a családban van. Egy társadalom pedig akkor hasíthat jól, ha a családokban van egy ember, aki csak a karrierére fókuszálhat, míg a másik a családra, a gyerekekre” – fejtette ki véleményét a Betone Business korábbi podcast adásában Balásy Zsolt, a HOLD Alapkezelő portfóliómenedzsere.

A szakember állítását azzal támasztotta alá, hogy amennyiben ezt az arányt egyenlő részre osztjuk, úgy lesz két dolgozó emberünk, akik fejenként maximum 70 százalékot tudnak nyújtani a munkahelyükön, de semmiképpen sem 120-at. „Ha viszont csak az egyikük karrierjére fókuszálunk, akkor az egyik fél majd tud 120 százalékot nyújtani a munkahelyén, a másik pedig 50 százalékot” – fűzte hozzá Balásy Zsolt. De vajon az általa elmondottak mennyire állják meg a helyüket a mai Magyarországon, a nemek közötti egyenlőség – a karrierre vetítve – megvalósulhat-e valaha?

Egyenlő verseny: lassan a „bezzegországok” is odavesznek

„Amikor a teljes munkaidőre számított foglalkoztatási ráta a magyar férfiaknál 65 százalék, a nőknél 51 százalék; amíg a foglalkoztatott nők 24 százaléka dolgozik az alulfizetett oktatási, egészségügyi és szociális szektorban, de a férfiaknak csupán a 6 százaléka, amíg a hazai nők 59 százaléka végez minden nap fizetetlen házimunkát (átlag napi 4 órában), a férfiaknak viszont csak a 23 százaléka, amíg a fontosabb politikai, önkormányzati vagy gazdasági döntéshozói testületekben 0-15 százalék közti a nők aránya idehaza, vagy amíg a magyar nők fele tapasztalt fizikai és vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta, akkor azt gondolom, talán nem filozofikus vagy kutatói köldöknézegetés a felvetés, hogy a nemi viszonyok nem éppen a legegyenlőbben működnek idehaza” – jelentette ki a Pénzcentrum megkeresésére Gregor Anikó. A szociológus arra a kérdésre válaszolt így, hogy a nemek közötti egyenlőség manapság mennyire tekinthető valid elképzelésnek, egyáltalán vannak-e e tekintetben jó példák a világban.

A szakember szerint ilyen mintát találni egyre nehezebb manapság, ugyanis ahhoz, hogy egy közösség egyenlőbbé tudja tenni a nemi viszonyokat, politikai akarat és megfelelő intézményrendszer, utóbbi minőségi fenntartásához pedig sok-sok forrás kell.

Csak így lehet ugyanis közösségiesíteni azokat a kockázatokat, amelyeket a társadalmi működés nők és férfiak (de inkább nők) vállára helyez. „Enélkül az egyéni erőforrások mértéke fogja meghatározni, hogy ki mennyire tud megküzdeni annak a különféle érzelmi, anyagi terhével, amit a nemi munkamegosztás össztársadalmi vagy akár családi szinten is valakinek a neméből fakadóan kivet rá” – mondta Gregor Anikó. Hozzátette, régebben Európán belül az északi országok voltak a „bezzegországok” ebben a tekintetben, de ilyen permanens globális gazdasági krízisek idején ott is kihívás fenntartani azt a magas szintű újraelosztást, amely elengedhetetlen az egyenlőbb nemi viszonyokat eredményező intézményrendszer (minőségi óvoda, iskola, jól megszervezett idősgondozás, bántalmazott nők ellátása stb.) fenntartásához.

A fairness helyett a family mainstreaming a nyerő

Pedig a nemek közötti egyenlőség az Európai Unió egyik alapértéke, alapvető jog, és a Szociális Jogok Európai Pillérének egyik legfontosabb elve – derül ki a Herke Boglárka és Szikra Dorottya által jegyzett, Nemek közötti egyenlőség Magyarországon európai összehasonlításban, 2015–2022 című tanulmányból. Eszerint a 2015 és 2022 közötti időszak két, a tagországok társadalom- és gazdaságpolitikáját összehangolni hivatott, ún. európai szemeszter ciklust, és ezen belül két nemek közötti esélyegyenlőségi stratégiát ölel fel (2015–2019, illetve 2020–2025). Ezek a következők:

• Az első időszak a nők munkaerőpiaci részvételének növelését, a nemek közötti bér- és nyugdíjkülönbségek csökkentését, a nők szegénysége elleni küzdelmet, a nők és férfiak egyenlő részvételét a döntéshozatalban, valamint a nemi alapú erőszak elleni küzdelmet és az áldozatok védelmét jelölte ki fő célul.
• A második időszak három kulcsszó köré rendezte a célkitűzéseket: szabadság, boldogulás és vezetés. A szabadság dimenziója a nemi alapú erőszak elleni fellépés és az áldozatok védelme mellett a nemi sztereotípiák visszaszorítását is magában foglalja. A boldogulás a nők és férfiak gazdaságban való egyenlő részvételére utal, és a fizetett munkán túl törekszik a (nem fizetett) gondoskodói feladatok egyenlőbb elosztására is. Ezen kívül a bérkülönbségek jelentős részét okozó ágazatok közötti elkülönülést is csökkenteni kívánja, különös figyelemmel a nők STEM (természettudomány, technológia, műszaki tudományok és a matematika) ágazatokban való részvételének előmozdítására. Végül a vezetés dimenziója a nők egyenlő részvételi esélyét ösztönzi a döntéshozatalban azzal, hogy a nők gazdasági (cégek), politikai (pl. kormány, parlament) és egyéb állami intézmények (pl. bíróságok) vezető tisztségeiben betöltött szerepét kívánja elősegíteni.

S hogy mi a helyzet mindeközben Magyarországon? Nos, a tanulmány kiemeli, hogy a rendszerváltás után, az EU-csatlakozás ellenére sem került a politika fókuszába a nemek közötti egyenlőség ügye, 2010 óta pedig a döntéshozók kifejezetten elfordultak ettől a területtől. „A jobboldali-konzervatív értékrend alapján a gender mainstreaming (azaz a nemek közötti egyenlőség minden szakpolitikában való, horizontális érvényesítése) helyett a family mainstreaming (illetve később a „demográfiai kormányzás”) irányát képviselik” – írják a szerzők. Ennek megfelelően a szakpolitikai döntéshozatalban nem a nők és férfiak egyenjogúságának szempontjait érvényesítik, hanem az ezzel élesen szembeállított „hagyományos család” érdekeit, tehát a heteroszexuális, házas szülők és gyermekeik alkotta családokét.

A szándék a fontos?

A Balásy Zsolt által megosztott elmélet pedig kitűnően összefoglalta a legfőbb mondanivalóját Gary Becker Nobel-díjas neoklasszikus közgazdász 80-as években kifejtett nézeteinek, amelyet a családról mint gazdasági egységről alkotott. Gregor Anikó szerint sok közgazdász képzésen a mai napig ez az iskola a mainstream, pedig a közgazdaságtan sem állt meg a 19. század végén, 20. század elején, amikor a neoklasszikus iskola a domináns korszakát élte. Ráadásul ezzel a modellel nem csak annyi a gond, hogy a magyar bérszínvonal sem az utóbbi évtizedekben, sem korábban nem tette lehetővé (leszámítva a két világháború idején élt nagyon vékony úri középosztályát, illetve manapság egy számosságát tekintve szintén nagyon vékony arisztokratizálódó, újgazdag vállalkozói réteget) az ilyen típusú családi munkamegosztást.

A modell eleve abból indul ki, hogy az egyének a „papa-mama-[gyerekek]” típusú családformákban élnek, ahol a társadalmi normák is elég jól meghatározzák azt, hogy a papa az, aki a munkára (karrierre), a nő pedig az, aki „csak” a családra koncentrál. De a válással, az egyszülős családokkal, vagy az azonos nemű párokkal, a gyerek szülővel való együttélésével, az egyszemélyes háztartásokkal nem tud mit kezdeni

– világított rá a szociológus, hozzátéve: a jelenlegi családtámogatási rendszer ráadásul a nőket a lehető leghamarabb próbálja meg visszairányítani a munkaerőpiacra szülés után, hiszen összeroppanna a gazdaság, ha kivonnánk belőle őket.

De akkor mégis mire lenne szükség ahhoz, hogy a társadalmon belül a férfiak és nők egyenlő esélyekkel induljanak, egyáltalán az elmúlt évtizedekben milyen tendenciák voltak megfigyelhetők ezen a téren? Erre válaszul Gregor Anikó elmondta, ez egy roppant összetett kérdés, nagyon nehéz egy mondattal válaszolni rá. Globálisan azt lehet mondani, hogy alig van változás ezen a téren, bizonyos elemeiben a szocializmus modernizációs vívmányait is sikerült mostanra teljesen felélni, ami nagy terhet ró a nőkre.

Gondoljunk arra, hogy az iskola mennyire képes betölteni mobilitási funkcióját, aki teheti, irdatlan összegeket és időt fektet abba, hogy pótolja a saját erőforrásaiból például azt, amit érzése szerint nem ad meg az iskola a gyereknek

– mondta a szociológus.

Emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy hiába szárnyalja túl mondjuk a 25-34 éves korosztályban a nők iskolai végzettsége a férfiakét (előbbiek 38 százaléka diplomás, utóbbiak 26 százaléka) ez a bérekben nem tükröződik vissza. És ahhoz, hogy ez változzon, elsősorban politikai akarat kellene. Az, hogy a politikai programjának megvalósítására felhatalmazást kapó miniszterelnök és kabinete arra használja az állami struktúrát, az intézményrendszert, az ott dolgozók elkötelezettségét és munkaerejét, hogy megvalósítsa ezt a politikai programot - zárta gondolatait a szakember.

Hogyan értékelik anyagi helyzetüket a magyarok 2025 végén?

Átfogó felmérést indított a Pénzcentrum. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon arról, miként értékelik a magyarok saját pénzügyi helyzetüket, és milyen tényezők befolyásolják anyagi biztonságérzetüket. A felmérés kitér a kiadások fedezetére, az adósságokra és a megtakarításokra is, valamint arra, mennyire érzik stabilnak saját helyzetüket a válaszadók. Köszönjük, ha támogatod a munkánkat egy kitöltéssel!