Az energetikai infrastruktúra elleni kölcsönös csapások globális energiaválságot idéztek elő.
Október 21-én tűzeset történt a Mol százhalombattai Dunai Finomítójában, amely potenciálisan növelheti az üzemanyagárakat Magyarországon. Az üzemeltetők szerint a helyszíni tűzoltószolgálat gyorsan reagált, a kormány pedig az árak alakulását figyeli, írja a HVG.
A Mol Dunai Finomítójában október 21-én tűz keletkezett, amelyet a finomító saját tűzoltószolgálata gyorsan és hatékonyan eloltott. Miklós László, a Mol-csoport volt vállalati kapcsolatok igazgatója az Euronewsnak elmondta, hogy az utóbbi években szokatlanul sok baleset történt az üzemben.
Az elmúlt három évben két olyan incidens is előfordult, amelyből jellemzően egy jut 20 évre: 2022 nyarán kisebb tűz keletkezett az AV2-es üzemben, míg idén júliusban egy technológiai berendezés hibája okozott leállást, fokozott fáklyázással és füsthatással.
A szakember szerint a mostani tűzeset mögött felmerülhet, hogy a személyzet hibázott-e, vagy a Mol nem végezte megfelelően a karbantartást. A vizsgálat várhatóan két héten belül lezárul.
Világszerte a légszennyező alapanyagok csökkentésére irányuló törekvések miatt az olajcégek kevesebbet költenek finomítói beruházásokra, ami az üzemeltetésre és karbantartásra is kihat. Az öregedő berendezések növelik a meghibásodások kockázatát, és a kieső termelés pótlása többletköltséget jelent a Mol számára, ami az üzemanyagárakat emelheti.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szakértők szerint a kormány – Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter – vélhetően tolerálna egy áremelkedést a különleges körülményekre való tekintettel.
Címlapi kép: Purger Tamás, MTI/MTVA
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







