Óriási zöld gazdasági fordulat közeleg: egyre többen fektetik be így a pénzüket

A fenntarthatóság ma már nemcsak erkölcsi, hanem gazdasági érték is: egyre több vállalat és befektető pozícionálja magát „fenntarthatóként”, hiszen a zöld imázs komoly reputációt jelent, miközben a fogyasztók körében egyre alapvetőbb elvárássá válik a „felelős működés”. Ebben a kontextusban gyakran emlegetik az ESG-befektetéseket, amelyek a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat is figyelembe veszik. Miközben a két fogalom nem teljesen ugyanazt jelenti.

Naffa Helena, a Corvinus Egyetem docense szerint a kifejezések körüli zavar nem véletlen. Az ESG-t a közhasználatban gyűjtőfogalomként alkalmazzák, amely minden olyan pénzügyi tevékenységet jelöl, ahol a döntéshozók nemcsak a pénzügyi eredményeket, hanem a környezeti, a társadalmi és a vállalatirányítási szempontokat is mérlegelik.

Ide tartozik például annak vizsgálata, hogy egy vállalatot hogyan érintenek az éghajlatváltozásból fakadó kockázatok, mint az aszály vagy a munkaerőhiány. Ez alapvetően kockázatkezelési megközelítés: azt figyeli, hogyan hat a környezet a vállalatra.

A fenntartható befektetés ezzel szemben jóval szigorúbb fogalom. Itt már nemcsak a vállalat védelméről van szó, hanem arról is, hogy maga a cég milyen hatást gyakorol a környezetére és a társadalomra. A befektetés célja nem pusztán az, hogy az őt közvetlenül érintő kockázatokat csökkentse, hanem hogy a környezetre gyakorolt hatására – ami nem feltétlenül fogja érinteni magát a vállalatot – is tekintettel legyen, és akár pozitív, mérhető eredményt érjen el, például a szén-dioxid-kibocsátás mérséklésével vagy a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésével. A szakértő szerint a különbség tehát irány kérdése: az ESG a környezet hatását vizsgálja a vállalatra, a fenntartható befektetés pedig a vállalat hatását a világra.

A kritikusok gyakran vetik fel, hogy a fenntarthatóság és a profit nehezen fér össze. A szakértő elismeri, hogy rövid távon a fenntarthatósági szempontok figyelembevétele valóban járhat többletköltséggel, akár inflációt generálhat a magasabb beruházási igény miatt, és akár kisebb megtérülést is jelenthet a vállalatoknak. Viszont, ha a vállalatok folytonos működését feltételezzük, hosszú távon ez a megközelítés a vállalat fennmaradásának feltétele.

A klasszikus üzleti elvekben is megjelenik a működés folytonosságának elve, vagyis az, hogy egyetlen üzlet kedvéért sem szabad veszélyeztetni a cég jövőjét. Ez a szemlélet, amely egyszerre épít gazdasági racionalitásra és társadalmi felelősségre, ma már nemcsak erkölcsi, hanem pénzügyi értelemben is kifizetődő lehet.

Jó eséllyel megtérül, csak kérdés, hogy mikor

A fenntarthatósági szempontok beépítése a vállalati döntésekbe sokszor nemcsak stratégiai, hanem pénzügyi kérdés is. Vannak helyzetek, amikor a környezetvédelmi vagy társadalmi szempontok figyelembevétele egyértelműen hat a megtérülésre, például magasabb költségek vagy elmaradt bevételek formájában. Ilyenkor a vállalatoknak nem is kell külön indok, hogy reagáljanak.

A Corvinus kutatója szerint a kérdés ott válik igazán izgalmassá, amikor egy vállalat olyan lépéseket tesz, amelyek a környezet számára hasznosak, de pénzügyileg nem feltétlenül hoznak közvetlen megtérülést. „Ez az, amit a közgazdaságtan externáliának nevez” – magyarázza.

Ide tartozik például, ha egy vállalat helyreállítja a környezetében lévő ökoszisztémát, vagy elkerüli a folyók szennyezését, de ennek előnyeit nem ő maga, hanem a tágabb közösség élvezi. Ezekben az esetekben szükség van olyan mechanizmusokra, amelyek segítenek internalizálni ezeket a költségeket, vagyis beépíteni őket a gazdasági rendszerbe.

A fenntartható üzletmenetet általában két eszközzel lehet szabályozni: a büntetéssel és az ösztönzéssel. Hogy melyik a hatásosabb, az iparáganként és országonként is eltér, és komoly kutatások tárgya világszerte.

A fenntarthatósági elvárások forrása sem egységes. A vállalatokat egyszerre több oldalról éri nyomás: a saját dolgozóiktól, a társadalmi közegtől, a hatóságoktól, a kormányzattól, illetve az üzleti partnerektől és beszállítóktól. Egyes iparágakban a vásárlói igény a legfőbb hajtóerő, például a fogyasztási cikkek piacán, ahol egy termék akkor tud kitűnni, ha környezetbarát vagy öko minősítéssel rendelkezik. Más ágazatokban viszont inkább a nagyvállalatok és beszállítói láncaik közvetítik a fenntarthatósági nyomást.

Naffa Helena erre konkrét példát is hoz: a globális élelmiszeripari szereplők ma már megkövetelik beszállítóiktól, hogy regeneratív mezőgazdasági elveket kövessenek, és bizonyítani tudják az alapanyagok fenntartható eredetét. „Ez a fajta elvárás nem mindig a fogyasztóktól jön, hanem a beszállítói láncon keresztül épül be a rendszerbe” – mondta a szakértő.

A fenntartható működés tehát sokszereplős, egymásra épülő mechanizmus, ahol az ösztönzés, a szabályozás és a piaci elvárások együtt alakítják a vállalati döntéseket. A hangsúly egyre inkább azon van, hogy a jó gyakorlatok ne pusztán egyéni elhatározásból, hanem rendszerszinten is megtérülő folyamatokból fakadjanak.

A fenntartható pénzügyek új iránya

Az Európai Unió fenntarthatósági törekvései az utóbbi években jelentős hatást gyakoroltak a tagállamok gazdaságpolitikájára és vállalati működésére. A szabályozási hullám, amely kezdetben a környezetvédelemre fókuszált (mint például a hulladékgazdálkodásra és a kibocsátás-csökkentésre), már öt éve a pénzügyi szektort is elérte.

Ennek célja, hogy ne csupán a gyártók vagy a fogyasztók, hanem a finanszírozók is felelősen járjanak el, és befektetési döntéseik során vegyék figyelembe a fenntarthatósági szempontokat. Mindez egy olyan időszakban történik, amikor drasztikusabb jogszabályi változások körvonalazónak, és egyre látványosabban ütközik a fenntarthatósági célkitűzések iránti igény az EU versenyképességének javítását célzó deregulációs törekvésekkel.

A pénzügyi szakember szerint a jogalkotói szándék egyértelmű: a cél a gazdaság egészének fenntarthatóbbá tétele. Az uniós direktívák nem pusztán ajánlások, hanem kötelező erejű előírások, amelyeket a tagállamoknak meghatározott időn belül nemzeti szintre kell átültetniük.

Magyarország ebben élen jár: a fenntartható pénzügyi szabályozás beépült a hazai jogrendbe, a piaci szereplőknek pedig ehhez kell igazodniuk. Most azonban, hogy az EU fenntartható pénzügyi direktívái módosulni látszanak, a hazai szabályoknak is követniük kell ezeket a változásokat, vagyis további változásokra és alkalmazkodásra lehet számítani.

Továbbá felhívta a figyelmet, arra, hogy a szabályok megkerülésének keresése helyett érdemesebb megérteni a mögöttes szándékot. A fenntartható pénzügyek szabályozása ugyanis nem öncélú, hanem hosszú távú gazdasági stabilitást szolgál. Ebben kulcsszerepet játszanak az egyetemek és a kutatási intézmények is, amelyek eredményeik révén visszacsatolást adhatnak a jogalkotóknak.

„Az európai döntéshozatal erősen támaszkodik a primer kutatási eredményekre” – emelte ki a szakértő. Ezért is fontos, hogy a kutatók ne elszigetelten dolgozzanak, hanem az ipar, a fogyasztók és más érintettek bevonásával. Ez az együttműködés teremti meg azt a tudásalapot, amelyre megalapozott szakpolitikai javaslatok épülhetnek.

„A Corvinus Egyetemen most indult egy hároméves kutatás, amely várhatóan olyan konkrét szakpolitikai ajánlásokat fogalmaz meg, amelyek az uniós döntéshozatalban is hasznosulhatnak” – fejezte ki reményeit a témával kapcsolatban az intézmény oktatója.

Greenwashing: egy valódi veszély a szektorban

A fenntartható befektetések rohamos terjedésével együtt megjelent a legnagyobb kockázat is: a hitelesség elvesztése. Az úgynevezett greenwashing azt jelenti, hogy egy vállalat pusztán kommunikációs szinten „zöld”, miközben a valós működése ettől távol áll.

„Ez egy nagyon komoly veszély, és aláássa a hitelességét ennek a törekvésnek” – figyelmeztet Naffa Helena. Ez lehet tudatos megtévesztés, de előfordul az is, hogy jó szándékból, a saját tevékenységét félreértve tünteti fel magát fenntarthatónak.

A szakértő felidézte, hogy néhány éve konkrét hatósági razzia is történt egy nagy európai alapkezelőnél, miután kiderült, hogy a cég ESG-alapú befektetéseit nem a hirdetett mélységben valósította meg. A vizsgálat, amely a DWS alapkezelőhöz köthető, erős jelzést küldött a piacnak: nem lehet olyan állításokat tenni, amelyek nincsenek tényszerűen alátámasztva.

A zöldmosás elleni küzdelem kulcsa az átlátható és tudományosan megalapozott szabványrendszerek kialakítása. Ilyen például a tudományalapú standardokat kidolgozó GKI-kezdeményezés, amely klímakockázati és természeti hatásokra vonatkozó módszertanokat dolgoz ki. A cél, hogy pontosan meghatározható legyen, mi számít valóban „természetpozitív” befektetésnek, és ne csupán kommunikációs elemként használják ezt a jelzőt.

Egy nemzetközi adatbázis alapján kimutatták, hogy azokban az országokban, ahol nagyobb a sajtószabadság és a nyilvánosság ereje, alacsonyabb a zöldmosás kockázata. „Ott, ahol a sajtó szabadon működik, több kisebb környezeti incidens kerül napvilágra, így kisebb az esélye, hogy a vállalatok büntetlenül fenntarthatónak mutassák magukat” – mondja a szakértő.

Az ellenkezője is igaz: ahol gyengébb az átláthatóság, ritkábban derülnek ki a problémák, de ott jellemzően sokkal nagyobb, súlyosabb káresemények fordulnak elő.

Banki ösztönzők is vannak

A fenntartható pénzügyi termékek elterjedése a bankszektorban is új kihívásokat hozott. A zöld kötvények, fenntarthatósági befektetések és az ESG kockázatkezelés célja, hogy elősegítsék a környezeti és társadalmi célok előmozdítását, ugyanakkor ezek hatását nagyon nehéz számszerűsíteni.

„A környezeti hatások pontos mérése költséges és erőforrás-igényes, főleg kis- és középvállalati szinten” – magyarázza a Corvinus kutatója. Ennek ellenére a magyar bankszektorban is megjelentek előremutató intézkedések.

A Magyar Nemzeti Bank volt az első a régióban, amely tőkekövetelmény-kedvezménnyel ösztönözte azokat a pénzintézeteket, amelyek fenntarthatónak minősíthető hiteleket nyújtanak.

Ez a gyakorlat lényegében pozitív megkülönböztetést biztosít a zöld pénzügyi termékeknek: a bankok kedvezőbb feltételekkel kezelhetik az ilyen hiteleket, ami ösztönzi a fenntarthatósági szempontok érvényesítését a pénzügyi döntéshozatalban. A környező országok jegybankjai azóta figyelemmel kísérik a magyar példát, és több helyen már vizsgálják az átvétel lehetőségét is.

A szakember szerint a szándék egyértelmű, a következő lépés pedig az, hogy ezek az elvek széles körben, a gazdaság egészében is működjenek.

A törekvés megvan, a gyakorlati átültetés viszont még kidolgozásra vár.

– foglalta össze Naffa Helena.

A magyar vállalati szférában is elindult a zöld fordulat

A fenntarthatósági célok terén a magyar gazdaságban látható elmozdulás talán nem mindig látványos, de a háttérben egyre több konkrét lépés történik. Bár a közbeszédben gyakran úgy tűnik, hogy a klímacélok teljesítése nem tartozik a legfőbb prioritások közé, a szakmai szereplők körében mégis megindult a zöld szemléletváltás.

Sok jó törekvést látok, különösen ott, ahol a vállalat közvetlenül is érzékeli ennek a hasznát

– mondta a szakértő, majd példaként a mezőgazdasági termelést említette, ahol egyre több gazda és élelmiszeripari vállalat tér át regeneratív módszerekre, visszafogva a vegyszerhasználatot és figyelve a talaj hosszú távú egészségére. „Már látják ezeknek a lépéseknek a hosszú távú előnyeit” - teszi hozzá.

A pénzügyi szektorban is jelentős szemléletváltás zajlik. Ma már gyakorlatilag minden magyar banknál, alapkezelőnél és biztosítónál van dedikált részleg, amely az ESG-szempontokkal és fenntarthatósági kockázatokkal foglalkozik. Ez néhány éve még elképzelhetetlen lett volna. Emellett a szakma is szerveződni kezdett: nemrég alakult meg a Magyar Fenntartható Befektetési Fórum, amely a zöld pénzügyi piac szakmai összefogását célozza.

Mint kiderült:

A régióban mi voltunk az utolsó ország, ahol ilyen fórum létrejött, de mostanra szinte minden fontos szereplő képviselteti magát benne.

A jegybank szerepe is különleges: a Magyar Nemzeti Bank egyedülálló módon zöld mandátummal rendelkezik, vagyis kifejezett feladata a pénzügyi rendszer „zöldítése”. Ez azt jelenti, hogy aktívan ösztönzi a fenntartható hitelezést és befektetéseket, irányt mutatva a piacnak.

Naffa Helena ugyanakkor reálisan látja a korlátokat is: „A jegybank zöld mandátuma nem helyettesítheti egy dedikált környezetvédelmi minisztérium munkáját, de fontos lépés abba az irányba, hogy a fenntarthatóság rendszerszinten jelenjen meg a gazdaságban.” - mondta el.

A szakember összegzése szerint tehát a magyar zöld átmenet nem a hangos kampányokról, hanem a csendes, de fokozatos építkezésről szól. A vállalatok, kutatók és pénzügyi szereplők közötti együttműködés pedig, ha lassan is, egyre erősebb alapot teremt ahhoz, hogy a fenntarthatóság ne csak hívószó, hanem valódi gyakorlat legyen.