Bod Péter Ákos: A magyar állam rátelepedett a társadalomra, lefojtotta a versenyt, sokat adóztat

A Konkrétan Rónai Egonnal korábbi adásának Frei Tamás, író és egykori televíziós riporter volt a vendége, aki a beszélgetés során, sok egyéb mellett,  Magyarország általa vélt jövőjéről is beszélt. Szerinte a magyarok mentálisan és társadalmilag is „Dél-Amerika felé sodródnak”, miközben egyetlen mentalitás uralja az országot, a sztyeppei, győztes-mindent-visz típus. Konkrétabban így vélekedett Frei: a Covid, a vírus gazdasági őrülete, az orosz-ukrán háború, valamint az erre reagáló rossz gazdaságpolitika olyan csapdahelyzetbe kényszerítette Magyarországot, amitől az „dél-amerikanizálódni” kezdett.

Mint fogalmazott, Magyarország jelenleg egy Argentína típusú ország, ahol a lakosság 15% jómódú és 85% leszakadó társadalmi rétegre oszlik. Viszont Frei azt is hozzátette, hogy szerinte a perui életszínvonal-megoszlás felé tartunk, ahol ez az arány már 10-90 százalék, tehát még nagyobbra nyílt a társadalmi egyenlőtlenség. Szerinte egyre kevésbé van átjárás a társadalmi rétegek között. Íme a riport, az idézett rész 25:40-től látható:

De vajon mit gondolnak Frei Tamás állításáról a gazdasági szakértők, mennyire hisznek az általa vázolt trendben? Igazolják-e azt a feltételezést, miszerint a magyar társadalom a teljes kettészakadás felé tart, vagy a gazdasági mutatóink, társadalmi mérőszámaink teljesen más képet mutatnak? A témában a Pénzcentrum Horváth Sebestyént, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzőjét, illetve Bod Péter Ákos közgazdászt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét kérdezte.

Dél-Amerika? Ugyan már, a számok nem hazudnak!

„Az ismert író állításai – hasonlóan az amúgy rendkívül izgalmas könyveihez – a fikció műfajba tartoznak. Két fő állítását, miszerint hazánkban kiemelkedően magasak lennének a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek, illetve hogy a társadalom 80-90 százaléka szegénységben él, nem igazolják az uniós statisztikai adatok” – jelentette ki a Pénzcentrum megkeresésére Horváth Sebestyén, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője. A szakember azt elismerte, hogy számos dél-amerikai országra jellemző a rendkívül magas vagyoni egyenlőtlenség, itthon azonban szerinte számos közgazdasági mutatószám foglalkozik a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségekkel, amik más képet festenek.

Ezek közül a legismertebb a Gini-együttható, amely értéke minél nagyobb, annál nagyobbak az országban a vagyoni egyenlőtlenségek. „Az Eurostat adatai alapján ebben az uniós rangsorban Magyarország a hatodik legalacsonyabb együtthatóval rendelkezett a tavalyi évben. Sőt, az elmúlt két évtizedben ( az Eurostat az uniós csatlakozásunk óta publikálja a hazánkra vonatkozó adatokat) a vagyoni egyenlőtlenségek tekintetében csökkenő tendencia figyelhető meg” – fűzte hozzá. Az elemző egy másik fontos mutatót is megemlített, a mediánbér átlaghoz viszonyított arányának uniós rangsorát, amiben a 27 uniós tagállam közül Magyarország a kilencedik leginkább kiegyensúlyozott államnak számított.

Nemzetközi szinten általános tendencia, hogy az átlagbér meghaladja a mediánkereset értékét. Ennek oka az, hogy az átlagbér az összes munkavállaló keresetének számtani átlaga, így kiugróan magas jövedelmek jelentősen megemelhetik az átlagot. Ezzel szemben a mediánkereset azt az összeget mutatja, amelynél az alkalmazottak fele többet, másik fele kevesebbet keres – vagyis a „középső” jövedelmet, amely reálisabb képet ad a tipikus keresetről. Ezért a medián általában alacsonyabb, és jobban tükrözi a többség jövedelmi helyzetét

– magyarázta Horváth Sebestyén. Végül azért megjegyezte azt is, hogy a közgazdaságtani kutatások szerint a szektoron belüli jövedelmi egyenlőtlenségek a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások szektorában, az egészségügyben, az információs és technológiai ágazatban, illetve a mezőgazdaságban a legmagasabbak.

Fosztogatás nélkül nincs osztogatás

Kritikusabb az ország „dél-amerikanizálódását” illetően Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. Szerinte ez a kérdés ugyanis már a rendszerváltozás után egy évtizeddel felvetődött, amikor az átalakulás hatalmas sokkját túléltük, ám kezdett sokasodni a kétely, hogy vajon sikerül-e az 1989-es Alkotmányba célként beírt szociális piacgazdaság irányába fejlődnünk, vagy inkább valami peremvidéki kapitalizmus lesz nálunk.

Magam egy 2006-os könyvbe írtam is egy fejezetet Valóban latin-amerikanizálódunk? címmel. De nem annyira a jövedelmi különbségek hirtelen felrobbanása kapcsán merült fel ez a kérdés, hiszen az, hogy van egy nagyon széles szegény társadalom, illetve egy szűk gazdag réteg, az már következmény

– hívta fel a figyelmet a szakember. Szerinte ez az olyan populista politikusoknak köszönhető, akiknek a kezébe kerül a hatalom, akik megígérik az állami segítséget a szegényeknek, meg ígérgetnek a gazdagoknak is, de közben az állam csak azt tudja adni, amit valahonnan elvesz. A latin-amerikai esetek közül a legismertebb eset erre a valaha tehetős Argentína folyamatos és lassú lecsúszása.

Hogy Peron elnök és az utána jövő populisták nagyvonalúan osztogattak – amihez sokat kellett „fosztogatni” is. A mai argentin sokkterápiát azonban csak akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy az országban évtizedeken át ígérgetős, »népbarát« politikusok ültek a hatalom csúcsán, mely idő alatt az állam egyre gyatrábban működött, így a pénzügyi bajokból újabb bajokba bukdácsoltak

– mutatott rá a közgazdász. Majd hozzátette: akkori félelmei részben valóra is váltak. A magyar állam ugyanis rátelepedett a társadalomra, lefojtotta a versenyt, sokat adóztat, legfeljebb gyáván, az üzleti szereplőkön keresztül szedi be a rengeteg elvonást áfa vagy iparági különadó, bankadó formájában. Eközben nagyvonalúan támogatja a politika-közeli vállalkozókat, hivatkozva a hazai ipar védelmére vagy a nemzeti tőkésosztály megteremtésére.

S hogy meglátása szerint mi történik ez idő alatt? Nos, szerinte pontosan az, ami Argentínában: egyre nő a jövedelmi szakadék. Hiszen a mérleg egyik oldalán a szegények és az elszegényedésnek kitettek foglalnak helyet, míg a másikon a nagyon gazdag felső 1 százalék, vagy extrém esetben a legfelső néhány család, oligarcha áll - fogalmaz.

A gazdagok a kormánytól várják a megszerzett vagyonuk védelmét, a legszegényebbek pedig – nem látván maguk előtt felemelkedési utat – szintén a kormánytól várnak védelmet mindenféle anyagi és egyéb kockázattal szemben

– magyarázta Bod Péter Ákos, aki szerint pontosan így lehetséges az, ami a laikusnak furcsa, hogy az állampárt jellegű kormánykoalíció a legtöbb szavazatot a legszegényebb települések alvégétől valamint a Nizza környékén vitorlázó gazdagoktól kapja. Így véleménye szerint a lecsúszásnak kitett réteg meg a felemelkedésben megakadályozott középosztály az ellenzékre szavaz, mert változást vár. 

Azért nem kell a latin-amerikai párhuzamot túlfeszíteni

A közgazdászok válasza bár erősen eltért egymástól, egyvalami mégis közös nevező volt a mondandójukban. Ez pedig nem más, mint az Európai Unió. Ám amíg Horváth Sebestyén kizárólag a statisztikai adatokra támaszkodott a válaszában, addig Bod Péter Ákos inkább azt emelte ki, hogy a magyar esetben a latin-amerikanizálódás veszélyét hogyan tompította az uniós tagság.

De nem az uniós »ingyenpénzzel«, ami elsőre eszébe szokott jutni az embereknek, az ugyanis tipikusan az oligarcha-keltetés egyik legfőbb elősegítője, hiszen nagyon könnyen valamely sógor-vő-koma-haver zsebében köt ki a nagyobb fele. Maga az EU-tagság, a szabad munkavállalás, külföldi tanulás, az üzleti élet nemzetköziesedése – ez mind fékezi azt, hogy az állam rátelepedjen a társadalomra, elnyomja a civil kezdeményezést, és a vállalkozásokat is függővé tegye a központi hatalomtól

– szögezte le.

Csakhogy nálunk a centralizáló folyamatok régóta tartanak, különösen a 2016-tól folytonosan fenntartott rendkívüli állapotok miatt alakult ki egy Európában addig példa nélküli központi államhatalmi uralom. „Jó, nálunk még nincsenek katonai junták, nem egyenruhások irányítják az országot, ezért nem kell a latin-amerikai párhuzamot túlfeszíteni. De Magyarország gazdasági teljesítményének beragadása teljes bizonyossággal összefüggésbe hozható a versenygazdasági jelleg elhalványulásával” – hívta fel a figyelmet a jegybank egykori elnöke, mint ahogyan szerinte az állam által uralt gazdaság is tud működni, ugyanakkor szükségszerűen egyre gyengébb hatásfokkal.

Lenne lehetőség az olló bezárására

Pedig alapvetően a dél-amerikanizálódás folyamatát meg lehetne állítani, hisz a magyar középvállalkozói kör ehhez megvan és létezik. A tovább lépésüket ugyanakkor az állami és uniós versenytárgyalások „örök nyertesei” lefojtották. „Így sokan közülük – elmondásuk szerint – tudatosan távol maradnak a hazai piaci jelenléttől, mert nem akarnak vagy eddig nem tudtak »helyzetbe kerülni«. A kisebb cégeknél pedig sokan belenyugodtak abba, ahogyan a dolgok működtek és nincs ambíciójuk a fejlődésre" - vélekedik Bod Péter Ákos.

Ennek hatására szerinte most ott tartunk, hogy munkatermelékenységben a magyar kisvállalkozások – amelyek egyébként a munkaerőállomány nagy részét foglalkoztatják –, eléggé le vannak maradva a térségben, de nem csak a nyugati gazdaságokhoz képest. Mint mondja, márpedig ha nincs termelékeny munkahely, akkor nincs rendes bér, mint ahogyan nincsen elég fizetőképes kereslet sem a többi vállalkozás számára.

Ezen a helyzeten a kormány nem tud érdemben segíteni, csak megígéri. Tíz éve kellett volna kicsivel több forrás az oktatásba, a szellemimunka-igényes fejlesztések idehozatalába, a nyelvi képzésbe. Nem pedig még egy és még egy újabb összeszerelő üzem államilag támogatott idetelepítéséről kellene várni a fellendülést

– összegzett Bod Péter Ákos, aki szerint a kialakult helyzeten csak az új generáció tudna segíteni. Csakhát az oktatásból kikerülők között aggasztóan nagy az eleve külföldre készülők aránya - zárta gondolatait.