A 2035-ben lejáró dollárkötvény piaci állománya így 2,2 milliárd dollárra nőtt, miközben a tranzakcióról hivatalosan még nem érkezett bejelentés.
Elképesztő, hogy akartak illegális cigit csempészni Magyarországra: ilyet még a vámosok is ritkán látnak
Első ránézésre vastagnak tűntek a télikabátok, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy bolgár furgon csomagterében találtak – ám hamar kiderült, hogy nem a téli szigetelés tette őket merevvé, hanem a bélésbe varrt csempészcigaretta.
A járőrök az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán állítottak meg egy bolgár furgont, ami egy üres trélert húzott maga mögött. A járművet egy 44 éves férfi vezette, aki Angliába tartott. Az egyenruhások a csomagtér átvizsgálásakor két táskát és egy kartondobozt találtak, tele használt férfi kabáttal.
A „vastag” felsőruházatok meglehetősen merevek és kemények voltak – mintha több lenne bennük, mint egyszerű vatelin. A gyanú hamar beigazolódott: mindegyik kabát bélésébe cigarettát varrtak a vatelin és a belső anyag közé. A sofőr azt mondta, hogy a csomagokat Bulgáriában adták át neki és egy „ismeretlen angliai személynek” kellett volna továbbítania, de nem tudott a kabátokba rejtett dohánytermékekről.
A pénzügyőrök összesen 580 doboz, bolgár zárjegyes cigarettát foglaltak le, több mint 1,5 millió forint értékben. Az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







