Megszólalt a kamatvágásról a jegybankelnök: ezzel magyarázta a lépést Varga Mihály

Pénzcentrum2026. február 24. 15:17

Varga Mihály szerint a kedvező adatok ismeretében lehetett úgy dönteni, hogy kamatot vágjon a Monetáris Tanács, viszont a jegybank nem kötelezte el magát semmilyen kamatpálya mellett.

Mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, a Monetáris Tanács csaknem másfél év után változtatott ismét az alapkamaton: egy 0,25-ös vágással immár csak 6,25% annak mértéke. A lépés megegyezett az elemzők várakozásával, akik egyhangúlag úgy gondolják, hogy az év végére még hat százalék alá is bemehet az alapkamat mértéke.

A kamatvágás után szokásos módon megtartott sajtótájékoztatójén Varga Mihály jegybankelnök azt mondta: a beérkező adatok összhangban alakultak a jegybank javuló inflációs alapfolyamatokat jelző decemberi előrejelzésével. Ez lehetővé tette, hogy az alapkamat óvatos csökkentéséről döntsenek. Az elnök kiemelte, hogy ezt az egy javaslatot tárgyalták.

Varga Mihály ugyanakkor leszögezte: a Tanács ma nem döntött egy kamatcsökkentési ciklus megkezdéséről, hónapról hónapra a beérkező adatok függvényében határoznak majd továbbra is.

Nem köteleződünk el egy kamatpálya mellett

- hangsúlyozta Varga.

Az elnök kifejtette: az infláció tovább csökkent, a januári 2,1%-os érték a jegybanki cél alatt, a toleranciasáv alsó felében alakult, illetve a maginfláció is 3% alá csökkent.

A következő hónapokban is a cél alatt várható az áremelkedési ütem, majd átmenetileg a toleranciasáv felső széléhez emelkedhet vissza. Az inflációs cél fenntartható módon 2027 második felében érhető el

- mondta Varga. Hozzáteszi, hogy az árrésstopok meghosszabbításának hatásait egyelőre értékelik, majd a márciusi inflációs jelentésben publikálják ezzel kapcsolatos álláspontjukat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az év eleji átárazásokról szólva hozzátette, hogy évek óta nem láttunk ilyen alacsony átárazási hajlandóságot, akkor volt ilyenre példa, amikor az infláció a jegybanki cél alatt alakult.

Összességében az MNB által vizsgált élelmiszer-infláció januárban negatív volt, az élelmiszerárak 3%-kal csökkentek

- hangsúlyozta az elnök.

Az árstabilitás szigorú monetáris kondíciók mellett érhető el, ennek megfelelően továbbra is szükség van az óvatos és türelmes megközelítésre. A Monetáris Tanács továbbra is körültekintő és adatvezérelt döntéshozatalban hisz, fontosnak tartjuk a lépések hatását értékelni - mondta a kilátások kapcsán Varga Mihály.

címlapkép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA 

Címkék:
mnb, jegybank, kamat, infláció, gazdaság, jegybanki alapkamat, varga mihály, kamatdöntés, kamatcsökkentés, monetáris politika, mnb kamatdöntés,