Az Európai Központi Bank (EKB) a rendkívül bizonytalan gazdasági környezet ellenére a várakozásoknak megfelelően döntött.
Fájdalmas pofont kaptak a vezető hazai részvények: egyetlen papír úszta csak meg a nemzetközi káoszt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 460,54 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 121 795,19 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 23,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: a nemzetközi tőzsdeindexek mozgásával összhangban, bár kisebb mértékben esett a BUX értéke is.
A BÉT-en délután 4 óra után, az amerikai piacnyitást követően volt egy nagyobb felívelés, de végül a magyar parkett is mínuszban zárt. A nemzetközi folyamatokat az iráni konfliktus hatására növekvő energiaárak határozták meg.
A vezető részvények közül csak a Mol tudott emelkedni, az elemző szerint ennek oka is az olajár emelkedése volt. A Mol árfolyama 48 forinttal, 1,28 százalékkal 3810 forintra erősödött, 3,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 0,58 százalékkal 36 250 forintra csökkent, forgalmuk 15,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 0,74 százalékkal 2010 forintra esett, forgalma 1,9 milliárd forint volt. A Richter-papírok ára 190 forinttal, 1,6 százalékkal 11 690 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9250,68 ponton zárt csütörtökön, ez 59 pontos, 0,63 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







