A döntést a korábbi tapasztalatok indokolják, mert a vizsgálatok során sok hiányosság derült ki.
A tavaszi szünetben is meleg ételhez juthatnak a hátrányos helyzetű családok gyermekei. Idén, a korábbi évekhez hasonlóan nem csak a nyári, hanem mind a négy iskolai szünetben igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést. A szünidei gyermekétkeztetést a települési önkormányzat jegyzőjénél írásban szükséges kérni.
A kormány számára kiemelten fontos, hogy az iskolai szünetekben is biztosítva legyen a nehéz helyzetű gyermekek számára a megfelelő étkezés, ezzel segítve elő a gyermekek megfelelő fejlődését. 2016 januárjától az önkormányzatoknak kötelező gondoskodniuk minden iskolai szünetben a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről.
A kormány biztosítja az ehhez szükséges forrásokat, ennek köszönhetően, országszerte minden hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részesülhet az iskolai szünetekben is napi egyszeri ingyenes étkezésben, amennyiben szülei igénylik azt.
A kormány az ingyenes gyermekétkeztetésre fordított támogatást 2010 óta 27 milliárdról 79 milliárd forintra emelte. A szünidei gyermekétkeztetés igénybe vételének lehetőségéről a települési önkormányzat jegyzője írásban tájékoztatja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő szülőt, továbbá a kérelem benyújtásához a helyi család- és gyermekjóléti szolgálat segítséget biztosít a szülő számára.
Fontos, hogy egyetlen érintett gyermek se essen el az ingyenes szünidei étkezés lehetőségétől csak azért, mert a szülők nem kapnak erről információt időben, ezért az EMMI folyamatosan tájékoztató levelekkel segíti, valamint monitorozza a kötelező önkormányzati feladat ellátását.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







