-7 °C Budapest

Földügyletek: apróságokon is hatalmasat lehet bukni

2020. október 6. 10:34

Sokan alábecsülik a föld bérbeadásának vagy adásvételének kockázatát, pedig mindkét eset szigorú törvényi feltételekhez kötött: egy hiba, vagy egy rosszul megtett nyilatkozat miatt akár meg is hiúsulhat a haszonbérleti szerződés vagy akár a tulajdonszerzéstől is eleshet a vevő. Nemcsak a jogszabályoknak való precíz megfelelés, hanem a későbbi jogviták elkerülése érdekében is érdemes közjegyzőt bevonni a szerződések elkészítésébe.

A termőföld adásvétele vagy bérbeadása szigorú törvényi szabályozás alá esik, aki pedig nincs tisztában a részletekkel, kellemetlen meglepetések érhetik. Az adásvétel esetében például az egy hektárnál nagyobb földterület tulajdonjogát nem szerezheti meg bárki: a mező-, erdőgazdasági hasznosítású föld adásvételét a földforgalmi törvény szabályozza, amely kijelöli azok körét is, akik jogosultak földet venni. Az egy hektárnál nagyobb területű - vagy a vevőnek a már birtokában lévő földdel együtt az egy hektár területnagyságot meghaladó - földek értékesítésére és az adásvétel folyamatára számos szabály vonatkozik.

A vásárlónak az adásvételi szerződésben, nyilatkoznia kell többek között arról, hogy

  • · földművesnek minősül, vagyis szerepel a földművesek nyilvántartásában,
  • · művelni fogja a földet és saját használatába veszi,
  • · nincsen 300 vagy 1200 hektárnál nagyobb földterület a tulajdonában,
  • · nem állapították meg büntetőjogi felelősségét korábbi földügylet kapcsán,
  • · és nem tartozik földhasználati díjjal sem.

Az adásvételi szerződés hirdetményi úton történő közlése az elektronikus tájékoztatási rendszer keretében működő kormányzati honlapon történő közzététellel valósul meg és amennyiben az elővásárlásra jogosultak – akik körét szintén a törvény szabályozza – közül bárki él elővásárlási jogával, úgy a szerződés az immáron vevőként fellépő elővásárlásra jogosult és az eladó között jön létre. Ha senki sem él elővásárlási jogával, akkor a 60 napos kifüggesztési idő után a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (rövidítve: NAK, teljes nevén: Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara) is állást kell foglalnia a szerződésről, továbbá a mezőgazdasági igazgatási szerv jóváhagyása is szükség az ügylethez.

Mindezek alapján a föld sikeres adásvétele összességében több hónapos folyamat is lehet, ami a tulajdonjog földhivatali bejegyzésével zárul.

A föld adásvételi szerződést kizárólag ügyvéd vagy közjegyző készítheti, de érdemes olyan szakemberre bízni a munkát, akinek van gyakorlata az ilyen okiratok elkészítésében. A szerződésnek ugyanis számos formai és tartalmi követelménynek kell megfelelnie, egy hiba miatt pedig az egész adásvétel meghiúsulhat.

A föld adásvétele sok tényezőtől függ és hosszú folyamat, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy végül az szerzi meg a földet, akivel az eladó szerződött, vagy hogy a NAK hozzájárul a föld értékesítéséhez. Ezért érdemes a szerződést közjegyzővel készíttetni, aminek előnye, hogy az eladó és a vevő is védve van a teljesítési kockázatoktól. Ha vevő nem fizeti meg időben a vételárat, az eladónak nem kell bírósághoz fordulnia, és hosszú költséges pereskedésbe kezdenie, mert a közjegyzői okirat alapján azonnal végrehajtást indíthat az elmaradt vételár megfizetésére. Ugyanígy a vevő is biztonságban érezheti magát, ha a vételárat előzetesen már kifizette, de az adásvétel mégis meghiúsulna: ha az eladó nem fizeti vissza a vételárat, a vevő közvetlen végrehajtás keretében szerezhet érvényt követelésének.

A bérbeadásnál sem sétagalopp

Földterületet bérbe sem vehet bárki, csak az, aki megfelel a földforgalmi törvényben foglalt szigorú előírásoknak. A jogszabályi megfelelés ugyanakkor nem elég a sikeres földbérlethez, ugyanis a szerződés megkötésének folyamata is többféle buktatót rejt magában.

Noha a szerződés elkészítéséhez nem szükséges feltétlenül ügyvédi vagy közjegyzői közreműködés, ha valaki érvényes haszonbérleti szerződést szeretne kötni, mindenképpen érdemes ehhez értő szakembert felkeresni

– mondta a HelloVidéknek Biró Gábor közjegyző.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A haszonbérleti szerződés készítésekor ügyelni kell arra, hogy minden szükséges adat és nyilatkozat bekerüljön a szerződésbe, különben az érvénytelen lesz. Szintén fontos figyelni a megfelelő előhaszonbérleti jogcímek – például helyben lakó, vagy helyben lakó szomszéd stb. – megjelölésére, ha a haszonbérlő előhaszonbérletre jogosult, mert az ezzel kapcsolatban tett hibás nyilatkozat később nem változtatható meg.

A haszonbérlet időtartama csak előre maghatározott – legalább egy gazdasági év, legfeljebb 20 év – lehet.

Érdemes azonban öt évet elérő időre kötni a szerződést, mert ebben az esetben a termőföld-bérbeadásból származó jövedelem adómentes.

A haszonbér összegét is tartalmaznia kell a szerződésnek, ennek hiányában ugyanis a szerződés létre nem jött szerződésnek minősül. A fizetés minden év végén esedékes, amelynek módosítását és mérséklését szintén jogszabályban meghatározott esetekben lehet kérni. Mérséklésre például természeti károk bekövetkezése (aszály, jégkár) adhat okot. Érdemes pontosan megállapodni a haszonbér mértékéről a viták elkerülése érdekében, ha mégis jogvita merülne fel, nagy segítség lehet, ha a szerződést közokiratba foglalták.

A közjegyzői okiratba foglalt szerződés előnye a magánokirathoz képest, hogy amennyiben a haszonbérlő nem fizeti meg a haszonbért, akkor bírósági per nélkül lehet végrehajtást kezdeményezni vele szemben az elmaradt haszonbér behajtása érdekében. „A közokiratba foglalás ugyanakkor a haszonbérlő részére is nagyobb jogbiztonságot nyújthat, ha például kiderül, hogy a föld nem olyan minőségű, mint amilyennek beállították, vagy nem termeszthető rajta olyan termény, amiben a felek megállapodtak” – tette hozzá Biró Gábor.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?