A hortobágyi hídi vásár 2026-ban is töretlen népszerűségnek örvend: hosszú kocsisorok jelzik, hogy a kirakodó- és népművészeti vásár iránti érdeklődés minden évben nagy. Nézzük is,...
Borzasztó könnyen terem ez a szupernövény: kevesen tudják, de rengeteg jótékony hatása van
Népszerű a csipkebogyó az Agrárszektor által megkérdezettek termesztők szerint, s bár a termesztése még nem is annyira nagy falat, a betakarítás annál inkább munkaigényes és aprólékos feladat. A csipkebogyóból készült lekvárt sokan keresik, de a növény más módon feldolgozott formái, többek között az olaj sem népszerűtlen a vásárlók körében.
Ahogy a portál írja, a Zalai megyei Kerkabarabáson tevékenykedő Balogh Péter is foglalkozik csipkebogyóval, habár ő maga nem termeszti, hanem úgy gyűjti be az értékes növény termését. Az őstermelő lekvárt és olajat készít belőle ladásra, illetve saját maga is felhasználja a növényt, a vitamin- és antioxidánstartalma miatt előszeretettel fogyasztja teaként. A szakember az Agrárszektor kérdésére elmondta: a lekvárra és az olajra is van kereslet, utóbbit is egyre többen viszik. Aki pedig egyszer kipróbálja a csipkebogyót, abból jó eséllyel visszatérő vásárló lesz.
Igazán jó hatásai vannak az olajnak és kevesen is foglalkozunk a készítésével. A csipkebogyóból készült olaj az egyik legjobb bőrregeneráló készítmény, több tucat bőrproblémára jó. Sok ismert, híres ember alkalmazza már, így egyre jobban elterjed a köztudatban a növény híre. Az olaj a lekvárnak begyűjtött csipkebogyó visszamaradó magjából készül, de mivel ennél többre van szükségünk, ezért egy pálinkafőzdéből szerezzük be a további mennyiséget. A magot ki kell szárítani, meg kell rostálni, s csak azt követően készülhet el az olaj.
- tette hozzá Balogh Péter. A Zala megyei szakember azt is elmondta: a csipkebogyó termesztése nem különösebben nehéz, hiszen már az a mag is kikel, ami a rostálás közben lepottyan a földre. A gyommentes állapot fenntartása már nehezebb feladat, a termés begyűjtése pedig még aprólékosabb munkát kíván az embertől.
Kungli Ferenc, kaposvári kistermelő még 2002-ben telepített körülbelül egy hektárnyi csipkebogyót, s családjával ma is ekkora területen termeszti a növényt. Mint kérdésünkre elmondta, vad alanyba oltott Karpatia fajtát vásárolták és azt próbáltak meg termeszteni, ám nem minden bokor eredt meg. Így egy ültetvényen belül két fajta csipkebogyó lett: bizonyos helyeken a vad alany hajtott ki, másutt pedig a nagyobb szemű, édes ízvilágú Karpatia fajta eredt meg. Azóta is külön szedik le a terméseket, s lekvárként dolgozzák fel mindkét fajtát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kaposvári kistermelő szerint a csipkebogyó termesztése bonyolult folyamat. Kezdetben kombájnnal próbálták meg betakarítani az apró termést, de ez több kísérlet után sem vezetett jó eredményre. Így máig kézzel szedik a termést. Tovább nehezíti a dolgot, hogy bérmunkában sem éri meg a csipkebogyó szüret, mert az apró szemű termésből nem igazán tud leszedni annyit az ember, mint amennyi a bérköltség. Ezért családon belül kell elvégezni a feladatot, s apránként oldják meg a betakarítást. Emiatt nem is gondolkodtak a termőterület bővítésében, habár tapasztalatai szerint van telepítési kedv, mások nagyobb területen is belefogtak a termesztésbe az utóbbi időben. A betakarításon kívül is foglalkozásigényes növény a csipkebogyó, gombabetegségek és rovarok is megtámadják, ha pedig gyomos területen van, nem terem olyan mennyiségben, mint az kívánatos lenne.
Kungli Ferenc szerint a csipkebogyó vitamintartalma jelentős, sok betegség esetén jó hatással lehet a szervezetre. Az idén az aszályos esztendő ellenére is szép, bőséges termés volt, még a somogyi agyagosabb talajon is. Ugyanakkor a szakember úgy látja, a csipkebogyónak is szerencsésebb a humuszban gazdag talaj, illetve a világosabb, a gombabetegségekre kevésbé fogékony, átszellőzésre jobban képes termőterület.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







