A szurkolók és a város vezetése továbbra sem támogatják a Bears elköltözését, de egyre inkább úgy tűnik, új otthont keresnek.
Kulturális és örökségi helyszínek turisztikai fejlesztése valósult meg a Tisza-tavi térség hét településén - közölte a kommunikációért felelős PopulArt Menedzsment Kft.
A tájékoztatás szerint a beruházásra mintegy 330 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán a Tiszaszentimre Községi Önkormányzat által vezetett konzorcium.
A projekt célja volt a régió látogatóbarát- és élményelemekkel bővített turisztikai fejlesztésével, kulturális örökségeinek bemutatásával növelni a térségben eltöltött vendégéjszakák számát illetve a helyi bemutatóhelyek látogatottságát
- írták.
A projekt során Tiszaszentimrén és Fegyverneken felújították a római katolikus templomot, míg Tiszafüreden és Karcagon a református templomot, utóbbi helyen megújult a zsinagóga is. Emellett Kenderes-Bánhalmán imaház épült, Tiszaörsön pedig szakrális skanzent alakítottak ki, hogy bemutassák a hagyományos kulturális-rurális (falusi) értékeket, eszközöket. A beruházás részeként Tiszafüred-Kócsújfalun új emlékház, Abádszalókon víziszínpad épült, Tiszaszentimrén tematikus játszó- és pihenőparkot alakítottak ki
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- írták a közleményben.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







