Hamarosan bővülhet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gyógyvizes fürdők köre: egy Mezőcsát közelében feltárt termálvíz gyógyvízzé minősítése van folyamatban.
Az építőipari cégek számára a következő időszakban kihívást jelent a megrendelők megtalálása, mivel a beruházók sokkal óvatosabbak lettek részben az alapanyag-, nyersanyag- és energiaárak emelkedése, részben a kapacitáshiány miatt - közölték az ágazatban tevékenykedő cégek az MTI érdeklődésére.
A Market Építő Zrt. 2023-ban az építőipari termelés lassulására számít a korábbi időszakhoz képest, amihez nagyban hozzájárulhat a kormányzati beruházások számának csökkenése, illetve későbbre halasztása.
A globális és helyi szintű gazdasági problémák, valamint a megnőtt szállítási határidők komoly nehézséget jelentenek a szektornak.
A következő időszakban kihívást jelent majd a megrendelők és megrendelések megtalálása, a megrendeléseket az infláció és a kapacitáshiány befolyásolja elsősorban - hangsúlyozták.
A magyar vállalkozások a török és román-török építőipari cégek megjelenésével szembesülnek a régióban, ezek piaci térnyerésének megakadályozása érdekében sokkal felkészültebb magyar cégek kellenek - mutat rá a Market. Az idén ezért minden eddiginél nagyobb szerepet kap az alkalmazkodás képessége az építőiparban - hívták fel a figyelmet.
A KÉSZ Csoport szintén azt tapasztalja, hogy a beruházók óvatosabbak lettek a bizonytalan gazdasági körülmények miatt. Az építőiparban nehézséget jelent egyebek mellett az infláció felgyorsulása, amely a termelési árak növekedésén keresztül látszik a legjobban, valamint a magasabb kamatok miatt dráguló finanszírozás is.
Az iparágban régóta fennálló munkaerőhiány - mind a szakképzett, a diplomás és a fizikai dolgozóknál - szintén folyamatos kihívás elé állítja a cégeket - mutatott rá a KÉSZ Csoport, hozzátéve, hogy kiemelt célja az építőipari szakképzés támogatása, erősítése.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az építőipari szolgáltató szerint a mostani helyzetben a fenntartható, hatékony és költségkímélő módszerek és a digitális átalakulás lehet a megoldás. Az alapanyag- és energiaárak növekedése miatt az eddiginél is fontosabb kérdés lett a beruházások kiszámíthatósága, a költségek féken tartása és az energiatakarékossági szempontok.
Immár valamennyi új vagy induló építőipari beruházásnál nagy szerepet kapnak a fenntarthatóságot előtérbe helyező, környezettudatos megoldások - írta a cégcsoport, megjegyezve: a nehezülő gazdasági helyzet ellenére a KÉSZ Csoport stabil alapokon áll, és megbízható árbevételre számít az idén is.
A Market Építő Zrt. 1996-ban alakult, évente közel 40 beruházást valósít meg, amelyekkel a magasépítés teljes spektrumát lefedi. A vállalat árbevétele 2021-ben 289,02 milliárd forint volt.
A KÉSZ Csoport a nemzetközi piacon is terjeszkedő építőipari szolgáltató, tevékenysége a tervezéstől, a kivitelezésen át kiterjed az üzemeltetésre is, árbevétele 2021-ben 166,605 milliárd forintot tett ki.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







