Döbbenetes látlelet készült a hazai erdőkről! Tájegységnyi szinten szűnnek meg a természetes élőhelyek: a védett erdők fái az erőművekbe kerülnek.
Különös jelenség a Dunakanyarban: döntöttek a szakemberek, csak így kerülhető el a tragédia
Újabb háromkilométeres hálózati szakaszt tett madárbaráttá az E.ON az Esztergom, Pilismarót, Dobogókő szakaszon. A mostani beruházással összesen 12 kilométernyi hálózat vált biztonságossá az itt élő madarak számára. Az érintett terület a ritka fekete gólyák és a szintén védett fehér gólyák egyik fontos táplálkozóhelye és vonulási útvonala a régióban.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal és a dömösi BirdMania Madárpark és Természetvédelmi mentőközponttal együttműködve 2017 óta dolgozik a Dunakanyarban a folyóparti területek villanyoszlopainak madárbaráttá tételén az E.ON. A Pilismarót és Esztergom közötti madárbarát hálózat fejlesztése a következő fázisba lépett: a mostani beruházással a Dömös mellett húzódó 3 kilométeres szakaszon újabb középfeszültségű villanyoszlopokat tett a madarak számára biztonságossá az energiacég - írja közleményében az E.ON Hungária Csoport. A projekt keretében újabb 14 oszlopra kerültek fel a madarak életét megóvó, speciálisan kialakított, biztonsági eszközök, az ún. beülésgátlók. Ezzel megteremtődik a kapcsolat két, korábban már átalakított 4,5, illetve 4,9 kilométer hosszú szakasz között, és a térségben 12 kilométerre bővült a madárbarát hálózat hossza.
A Dunakanyar árterülete - a szárazabb, aszályosabb nyarak és a Duna alacsonyabb vízállása miatt - egyre népesebb madárcsapatokat lát vendégül a fészkelés, illetve a vonulást megelőző gyülekezés időszakában. A védett fehér gólyák mellett időről időre felbukkan néhány a ritka természeti kincseink közé tartozó fekete gólyák közül is: Pilismarót és Dömös között, valamint Dunabogdány és Esztergom közelében is fészkel egy-egy feketególya-pár. A terület a Németországból, Csehországból, illetve Szlovákia felől érkező fehér gólyák fontos vonulási útvonala is, ezért is vált szükségessé a madárbarát beruházássorozat folytatása. Az oszlopokra felszerelt madár beülésgátlók felszerelésével a nagy szárnyfesztávú madarak hathatósan távol tarthatók a vezetékektől, a kisebb madarak pedig biztonsággal ülhetnek fel a kereszttartókra. A korábban felerősített beülésgátlóknak köszönhetően 2020 óta nem regisztráltak a madárbarát oszlopokon madárelhullást. Az oszlopok átalakítása oltalmat jelent a területen honos macskabaglyok, valamint a magas leshelyet kereső nappali ragadozómadarak, így az egerészölyvek, réti héják vagy a vörös vércsék számára is.
A madarak biztonságát szolgáló beülésgátlók felszerelése mellett az E.ON szakemberei az előre tervezett karbantartásokat is elvégzik ezen a szakaszon: feszítőszigetelőket és áramkötéseket is cserélnek a hálózatbiztonság növelése érdekében. A 2017 óta a térségben zajló madárbarát beruházások költsége 24 millió forint.
A gázló és ragadozó madarak egyedszáma jelentősen nőtt az utóbbi időben a Dunakanyarban, ez a terület egy gazdag táplálkozási és vonulási útvonal is egyben. Négy éve dolgozunk együtt ezen a szakaszon az E.ON-nal, és azt tapasztaljuk, hogy a beülésgátlóval felszerelt és szigetelt oszlopok teljesen biztonságosak a madarak számára
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- tette hozzá Vízkert András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







