Tudtad, hogy 2026-ban az év gyógynövénye a kerti kakukkfű? Nemcsak a konyhában használható, hanem a téli időszakban köhögés és torokfájás ellen is hatékony segítség lehet.
Itt a MÁV bejelentése a kedvezményekről: ezt fontos tudni az új megyei és országbérletekről
Akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása a május elsején bevezetendő vármegye- és országbérletek révén, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között - hívták fel a figyelmet a bérletek használatának részleteiről a MÁV-csoport honlapján vaásnap közzétett tájékoztatóban.
A vasúttársaság egyebek mellett felhívta a figyelmet arra: a vármegye- és országbérlettel a helyjegyköteles (feláras) vonatok nem vehetők igénybe, továbbá első osztályú kocsiban vagy prémium szakaszban sem lehet azokkal utazni, még a felár vagy a kocsiosztály-különbözet kifizetése mellett sem.
Azonban a feláras és nem feláras kocsikat egyaránt továbbító vonatok - például a Napfény, Békés, Bakony, Göcsej és a kaposvári InterCityk - nem feláras kocsijaiban használhatók lesznek a bérletek.
Kitértek arra is, hogy a Budapesten a MÁV-HÉV járatain és az agglomerációs kék buszokon csak a főváros közigazgatási határán kívül fogadják majd el a Pest vármegye bérletet és az országbérletet, a városhatáron belül szükség lesz a BKK jegyekre vagy Budapest-bérletekre is. Mint írták, az utasoknak mindig arra a területre érvényes bérlettel kell rendelkezniük, amely vármegyében a kiindulási- és a célállomásuk van. Ha a busz vagy vonat két megyét is érint, de a célállomás ugyanabban a vármegyében van, mint az indulóállomás és az utas nem száll le a járműről a másik vármegyében, akkor az erre az egy vármegyére szóló bérlet is elég lesz - olvasható a közleményben.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a megszokott kedvezmények az új bérlettípusok esetében is igénybe vehetők, azaz a kedvezményes viszonylati bérletek vásárlására jogosult utazók az ország- és a vármegyebérleteket is kedvezményesen vásárolhatják majd meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A harmincnapos érvényességű, teljesárú vármegyebérletet 9450 forintért, az országbérletet pedig ennek duplájáért, 18 900 forintért lehet majd megvásárolni - elővételben várhatóan már április utolsó hetétől, a MÁV appon keresztül - közölte a társaság.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







