Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
Az elmúlt napokban kapták kézhez a balatoni üdülőtulajdonosok az idei évben fizetendő építményadóról szóló csekkeket. Volt is több település, ahol felháborodva fogadták, hogy bizony mélyen a zsebükbe kell majd nyúlni a megemelt fizetnivaló miatt. Ahogy arról a sonline.hu beszámolt, A településvezetők azt mondják, az elszabadult energiaárak és a megnövekedett üzemeltetési költségek miatt voltak kénytelenek építményadót emelni.
Ahogy a portál írja, a legtöbb déli parti településen évek óta változatlan az építményadó mértéke, amelyet az ingatlan alapterülete alapján számolnak ki. Egyes településeken attól is függ, hogy milyen célra használják az ingatlant, vagy éppen a település mely részén található a ház. Zamárdiban 2004 óta nem módosítottak rajta, Balatonbogláron is hasonló a helyzet. Balatonmáriafürdőn sem emeltek építményadót.
Balatonlellén viszont emelkedett az ingatlanok után fizetendő közteher, de csak a nem állandó lakhellyel rendelkező tulajdonosok számára. Kenéz István polgármester szerint a vasúttól északra a nem balatonlelleieknek 700-ról 1200 forintra nőtt a négyzetméterenként adó, de aki bejelentkezik, annak 700 forintra mérséklődik. Ahogy a polgármester mondta, nem titkolt cél a pluszbevétel mellett a lakosságszám növelése.
Balatonfenyvesen is nőtt az építményadó mértéke, ott lakóépület esetében 700-ról 900-ra, míg melléképület és garázs esetében 500-ról 700 forintra. A települések elég sanyarú anyagi helyzetben vannak, valahonnan pótolni kell a kieső összegeket
- mondta a lapnak Lombár Gábor polgármester.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
De Fonyódon is megemelik az építményadót: a vasúti pálya vonalától északra eső területen évi 1400 forint, ettől délre eső területen pedig 1100 forint négyzetméterenként az éves adó. Ez a korábbihoz képest 40-60 százalékos emelés, de akinek garázsa van, annak még ennél is magasabb lehet a többletfizetnivaló.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







