A HelloVidék most szakember segítségével összegyűjtötte, mit érdemes még mindenképp elvégezni a kiskertben, mielőtt megérkeznek a tartós mínuszok.
Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepét. Az Ősök Napja – mely a Kurultaj testvérrendezvénye –nomád vonulással, harci bemutatókkal, lovas versenyekkel és lovas vetélkedőkkel, íjászprogramokkal, hagyományőrző sportviadalokkal, a magyar-hun-avar örökséget bemutatószakmai kiállításokkal, illetve népzenei és magyar táltos-zenei programokkal várja az érdeklődőket. Augusztus 4–6 között várják Bugacon az érdeklődőket.
A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány 2011-ben hívta életre az Ősök Napja hagyományőrző ünnepséget, melynek célja, hogy méltó emléket állítson a magyarság a legnagyobb őseinek, Atilla Hun Nagyfejedelemnek, Árpád Vezérlő nagyfejedelemnek, illetve a hun, avar és honfoglaló magyar ősöknek.
A rendezvény keretében több mint ötven zenei és hagyományőrző-, valamint tudományos- ismeretterjesztő programot szerveznek. A nagy területen zajló események között mindenki megtalálhatja a neki legjobban tetsző programokat. Az ünnepség családbarát, és a gyermekek is számtalan program közül választhatnak.
Életre kel a történelem
A Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző rendezvényének alaphangulatát a különleges helyszín adja: a Bács-Kiskun vármegyei Bugac három napra egy, a honfoglalás korának hangulatát megidéző hatalmas, több mint száz jurtából álló nomád táborrá változik. Az antropológus, régész, néprajzkutató és történész szakemberek által előkészített, valamint a legkiválóbb hagyományőrző csapatok által megvalósított programok izgalmas és látványos módon mutatják be a nagyérdemű számára nemzeti történelmünk legkorábbi sajátosságait és szokásait.
Lovas hagyományok és történelmi viadalok újjászületése
A lovasnomád múlttal rendelkező nemzetek összetartozásának és rokonságának egyik legnagyobb közös ünnepének idén egyik központi eleme a keleti lovas harcmodor és a lovas hagyományok bemutatása, valamint az ősi magyar, a keleti pusztákról magunkkal hozott nomád gyökerű sportok újjáélesztése és megismertetése.
Ennek szellemiségében tradicionális seregszemle, harci bemutatók, nomád vonulás, lovas versenyek és vetélkedők, valamint hagyományőrző sportviadalok is színesítik az eseményt, melynek helyszínén emellett hatalmas „nomád szállás”, valamint hadi tábor is felépül.
Hagyományőrzés közel két évtizede
Jelenlegi formájában hazánkban a modern kori hagyományőrzés Bíró András Zsolthoz, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológus-humánbiológus kutatójához kötődik. 2007-ben ugyanis
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
az ő kezdeményezésére szervezték meg az első modern Kurultajt, vagyis Magyar Törzsi Gyűlést, az Ősök Napja testvérrendezvényét a Magyar-Turán Alapítvány vezényletében.
Hatalmas öröm számomra, hogy a Kurultaj mellett az Ősök Napja vált a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepévé. A rendezvény célja, hogy méltóképp megemlékezzen a magyarság legnagyobb történelemformáló őseiről és hőseiről, valamint, hogy színvonalas, változatos és minden korosztály számára élvezetes programokon keresztül mutassa be legősibb hagyományainkat a nagyközönségnek. Úgy vélem, az Ősök Napja a magyar társadalmi élet és ünneprend egyik fájó, régi hiányosságát foltozza be, hiszen a rendezvény lehetőséget biztosít arra, hogy legnagyobb valós őseinkről és az ő történelemformáló szerepükről közösen, méltósággal emlékezhessünk meg, és együtt ünnepelhessük évszázados szokásainkat, hagyományainkat
- hívta fel a figyelmet Bíró András Zsolt, az Ősök Napja főszervezője, a Magyar-Turán Alapítvány alapító-elnöke.
Döbbenet, mire figyelmeztetnek a hazai szakemberek: illegális erdőlezárásokkal sokkolják a túrázókat
Figyelem: ne dőlj be a kamu lezárásoknak! A Bükkben mostanság kétféle „piros-fehér szalag” létezik. Ha erre túrázol, jobb ha megtanulod felismerni, melyik az igazi!
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








