Lentiben működik egy különleges kávézó, amelyhez hasonlót aligha találni vidéken. A polgári hangulatú helyen fogyatékkal élő vagy pszichiátriai betegséggel küzdő emberek dolgoznak.
Lehet rá felkészülni, most robban be csak igazán Magyarországon a szamárköhögés-járvány! Közel új rekordjára ugrott az új heti fertőzés-gyanús esetek száma a szamárköhögés-járványban, a szeptember 1-jével záródó héten - írta a Portfolio.
Augusztus végén csak átmenetileg lassult a fertőzés terjedése és már a szeptember 2-i tanévkezdést megelőzően új erőre kapott a járvány Magyarországon - írta a portfolio.hu, miután az NNGYK 86 új esetet regisztrált a szeptember 1-jével záródó héten.
Ezzel az első 35 hét alatt már 613 gyanús beteget azonosítottak.
A lap ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az iskola indulása és ezáltal a közösségi kapcsolódások és kontaktusok számának növekedése csak rontani fog a helyzeten. Ezért arra számítanak, hogy a következő hetekben az NNGYK magas heti adatokat közöl majd a szamárköhögés terjedéséről.
Kiderült, kik a legveszélyeztetettebbek
Ahogy a Portfolio írta, a szamárköhögés gyanú bejelentések a fővárosból és 16 vármegyéből érkeztek. A betegek közül 10 volt csecsemő, egy fő az 1-2 éves, nyolc fő a 3-5 éves, négy fő a 6-9 éves, hét fő a 10-14 éves, kilenc fő a 15-19 éves, három fő a 20-29 éves, nyolc fő a 30-39 éves, tizenöt fő a 40-49 éves, kilenc fő az 50-59 éves, tizenkettő fő pedig a 60 év feletti korcsoportba tartozott. Az elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok 20 fő esetében támasztották alá a klinikai diagnózist. A többi betegnél a diagnosztikus vizsgálatok még folyamatban vannak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A leginkább kiszolgáltatottak a csecsemők, nem véletlen, hogy az NNGYK ezzel kapcsolatban járványügyi ajánlásokat is megfogalmazott már, kiemelve a szamárköhögés elleni vakcina fontosságát.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







