A hitelprogramhoz kapcsolódó kezdeti roham mára egyértelműen lecsengett, amit a tranzakciószámok jelentős visszaesése is mutat.
A BYD gyár épülésének híre meghozta a fellendülést a szegedi ingatlanpiacon, ahol a Duna House adatai szerint 2023-hoz képest 33%-kal több adásvétel zárult tavaly. A négyzetméterárak egy év leforgása alatt átlagosan 14%-kal emelkedtek, és így meghaladták a 660 ezer forintot - írta sajtóközeményében a Duna House.
Erősödő vevői érdeklődést hozott a 2024-es ingatlanpiaci fellendülés Csongrád-Csanád vármegyében és azon belül kiemelten az épülő BYD beruházásnak otthont adó vármegyeszékhelyen. A szakértők szerint rá is fért a vérpezsdítés a helyi ingatlanpiacra, amely 2019 óta folyamatosan csökkenő tranzakciószámokat produkált - írta közleményében a Duna House.
Az elmúlt évtized ingatlanpiaci történéseire visszatekintve a KSH Ingatlanadattár adatbázisából kiolvasható, hogy míg 2015 és 2018 között átlagosan csaknem 3 100 lakóingatlan cserélt gazdát évente Szegeden, addig 2019-ben 17%-kal esett vissza a település lakásai és házai iránti kereslet. A pandémia éveinek lendületes ingatlanpiacához, a 2020-as és 2021-es év összesített eredményeihez képest negyedével csökkent az adásvételek száma Szegeden a 2022-es, 2023-as, passzívabb ingatlanpiaci időszak alatt.
A BYD gyár 2023-as év végi bejelentésének híre azonban felélesztette a csongrádi vármegyeszékhely ingatlanpiacát, ahol a Duna House adatai szerint a 2023-as tranzakciószámhoz képest 2024-ben már 33%-kal több adásvétel zárult. A vevői érdeklődés a helyi ingatlanszakértők elmondása alapján 2025 év elején sem enyhült.
„Az otthonteremtők aktivitása mellett a BYD-gyártás októberi indulásának híre[1], valamint az állampapírhozamok kifizetéséből származó tőke ingatlanpiacra áramlása fokozhatja a befektetői jelenlétet, így további erősödésre számítunk a szegedi ingatlanpiacon, ahol historikusan a vármegye ingatlantranzakcióinak 60-70%-a zárul. A fellendülő piac, illetve a nagy számban érkező eladók és vásárlók professzionális kiszolgálása érdekében döntöttünk egy új ingatlaniroda nyitása mellett a városban” – mondta Németh István, a Duna House legújabb szegedi ingatlanirodájának csoportvezetője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az árak eközben az országos trendeknek megfelelőn ebben a térségben is drágulást mutatnak: míg 2024-ben az értékesített használt ingatlanok átlagos négyzetméterára a 2023-as KSH adatokhoz képest 14%-os növekedés után 662 ezer forint körül alakult, addig az idei évben már nemcsak az újépítésű, hanem a felújított, használt lakásokért is elkérhetik a tulajdonosok az 1 millió forint körüli négyzetméterárat.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







