Tudtad, hogy 2026-ban az év gyógynövénye a kerti kakukkfű? Nemcsak a konyhában használható, hanem a téli időszakban köhögés és torokfájás ellen is hatékony segítség lehet.
Csodájára járnak a magyar falunak: giga szalmanyúl, tojásalagút és műfüves Trabant a húsvéti parkban
Egy évtizede indult útjára az az egyedülálló kezdeményezés, amely mára Somogy egyik leglátogatottabb tavaszi látványosságává nőtte ki magát. Kéthely húsvéti parkja idén jubilál, a látogatók pedig ismét elmerülhetnek a színes dekorációk, óriás tojások és látványos installációk világában.
A 2300 fős somogyi község központjában kialakított ünnepi park immár tizedik alkalommal nyitotta meg kapuit. A program megálmodója és motorja Molnár Balázs polgármester, aki építész végzettségének is köszönhetően már az első évben egyedi látványvilágot tervezett a településnek - írta a Sonline.
A húsvéti park legismertebb attrakciója a közel háromméteres szalmanyúl, amelynek vasvázát egy szabadkézi vázlat alapján készítették el, majd helyi önkéntesek közreműködésével borították be szénával. Az alkotás azóta minden évben újra felépül, a dekoráció pedig évről évre bővül. Idén is látható a 25 méter hosszú tojásalagút, valamint a műfűvel borított Trabant, a díszített tojásfa, illetve a legújabb attrakció, egy óriástojás borosüvegekből. Ez utóbbi nemcsak a látvány miatt különleges, hanem mert utal Kéthely borászati hagyományaira is.
A jubileumi év díszítései között több mint 12 ezer kézzel festett tojást állítottak ki, amelyek közül sokat Somogy települései küldtek a szervezők felhívására. A tojásokon helyi motívumok, népi minták díszelegnek, így a park egyfajta közösségi műalkotássá vált.
A látványosság minden évben több ezer látogatót vonz. Bár a pontos számot nehéz megbecsülni, a szervezők szerint több tízezer ember is megfordul a parkban húsvét környékén. A dekorációt közel 40 önkéntes segít elkészíteni minden tavasszal. A húsvéti park május 5-ig látogatható, a terület napközben és esténként is nyitva áll a látogatók előtt. A helyi árusok finomságai – például lángos és üdítő – is hozzájárulnak a családias hangulathoz.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







