Tudtad, hogy 2026-ban az év gyógynövénye a kerti kakukkfű? Nemcsak a konyhában használható, hanem a téli időszakban köhögés és torokfájás ellen is hatékony segítség lehet.
Megható fordulat: szerető gazdára talált Vándor, a fél Dunántúlt bejáró kóbor kutya + Videó
Óriási örömmel osztották meg a hírt a Facebookon: sikerült gazdát találni a mohácsi Vándornak, annak az elhíresült kóbor kutyának, aki hónapok óta barangolt a Dunántúlon.
Hónapokon át tartó kóborlás után végre szerető otthonra lelt Vándor, a Dél-Dunántúlt bejáró, rejtélyes kutya, aki hosszú útja során több száz kilométert tett meg - legalábbis erről árulkodik az a közösségi oldalon megjelent poszt, miszerint Vándor már szerető gazdára talált.
A Mohácsi Vándor néven elhíresült csavargó kutyus története tavaly ősszel kezdődött, akkor, első ízben először Siófokon látták. Ezt követően bejárta Baranya és Somogy vármegyét, megfordult Mohácson, Pécsett, Kaposváron, és számos kisebb településen, mint például Várongon és Dombóváron. Az állatbarátok országszerte aggódtak érte, és a közösségi médiában is csoport alakult a nyomon követésére. Volt aki rendszeren etette, próbált a közelébe férkőzni, de sajnos sehol sem sikerült.
Ahogy a HelloVidék is írt róla, végül február 27-én Vándort végül sikerült befogni egy Tolna vármegyei faluban. Ezt követően a PitBull Farm Rehabilitációs Alapítványhoz, Filó Andorhoz került Röszkére, ahol megkezdődött a bizalmatlan kutya rehabilitációja. Ahogy március közepén az alapítvány hírt adott róla, Vándor makk egészséges, az állatorvosi vizsgálatokat nagyon jól tűrte, és kutyabaja: "Elképesztően sokat menetelt az utóbbi hónapokban, amikor teljesen magára volt utalva, a saját élelmességében bízhatott! De most végre megpihenhetett és úgy tűnik nagyon jól esik ez most neki, élvezi ezt az új állapotot, hogy van biztonságos otthona, házikója, kutyapajtásai, akiknek a társaságát egyre jobban keresi (még ha egyenlőre csak kennelen keresztül is) és nem utolsósorban nem magának kell megkeresni minden nap a létfontosságú élelmet és vizet! Itt most finom ételeket kap és kedves, szerető törődést Úgyhogy egyenlőre minden a legjobb úton halad! Az egyetlen ami nem változott, az Vándor bizalmatlansága és távolságtartása az emberek felé, ezen még sokat kell dolgozni! Egy rehabilitáció nem 1-2 nap, hanem hetek-hónapok kemény és kitartó munkája, egy hosszadalmas folyamat és türelemjáték!"
Úgy tűnik, a rehabilitáció sikeres volt, és Vándor március végén szerető gazdára talált Gabi személyében, aki Dombóváron él. Gabi és Vándor között gyorsan kialakult a bizalom és összhang, és a kutya neve is megmaradt. Gabi csak akkor vitte haza Vándort, amikor a kutya már elfogadta a pórázt is, ami a mindennapi élethez szükséges.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







