Soha nem látott léptékű természetvédelmi fejlesztés kezdődik az Aggteleki térségben: több mint egymilliárd forintból újulnak meg erdők és védett gyepek.
Itt a vidéki mesterterv: luxi loftlakások és kávézó lesz az orosz mintára épített szocreál ruhagyárból
Az egykor dübörgő, 1951-ben megnyitott ruhagyár mára romos épületeiben hamarosan új élet kezdődik: a kétezres évek elején csődbe ment zalaegerszegi ruhagyárból 110 egyedi loftlakás épül, a régi porta helyén pedig kávézó nyílik.
A Zalaegerszegi Ruhagyár a második világháború utáni ipari fellendülés egyik vidéki szimbólumává vált. A Magyar Nemzet 1951. december 20-i beszámolója szerint az épület „az ország új arcát” mutatta meg: egyszerű, mégis nemes vonalai és nagy üvegfelületei az ipari modernitás büszke jelképei voltak. A gyár évtizedeken át több ezer embernek adott munkát.
A rendszerváltást követő privatizáció után külföldi tulajdonoshoz került a vállalat, amely azonban 2003-ra mintegy 700 millió forintos veszteség miatt csődbe ment. A ruhagyár területén 2008-ban egy élelmiszeráruház nyílt, ugyanakkor az eredeti épületek egyre inkább az enyészeté váltak. Egy árverés során 2019-ben a jelenlegi tulajdonosok kezébe került a terület.
A Zallure Park beruházás részeként 2023-ban indult meg az ipartörténeti védettség alatt álló épületegyüttes felújítása. A tervek szerint a korábban 2003 óta üresen álló, két szárnyból álló, orosz indusztriális típusterv alapján készült épületben 110 loftlakást alakítanak ki. A beruházást a 2019-ben alapított Zallure Kft. végzi, amely kiemelten ügyel a minimális változtatásra és a maximális értékmentésre. Az épületek energiatakarékos megoldásokkal, például napelemekkel és hőszivattyúkkal lesznek felszerelve. Emellett a területen egy új nagyáruház is épül.
A legérdekesebb fejlemény azonban az egykori ruhagyár főbejáratánál zajlik: a régi beléptető épületet kávézóvá alakítják át. Ez a hely nemcsak a környék lakóinak és az épület megújulásának szimbóluma lesz, hanem egyben emléket állít az egykor itt dolgozó ezreknek is.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapfotó: Képen a Zalaegerszegi Ruhagyár 1974-ben, Fortepan, Fotó adományozó: Bojár Sándor
Eladó egy 100 éves vasútállomás a meseszép vidéken: ennyiért még egy lepukkant panellakást sem kapsz
Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







