Mesés fotókon a régi idők szüretei: must, móka, mulatság és egy csipetnyi nosztalgia

Emlékszem azokra az álmosító, ködös őszi reggelekre: zötykölődöm a puttonyok és vödrök között hátul, a „jukkeren”, nagyapám Pannóniából tákolt kistraktorán. Irány a zalai dombok! Nem volt kibújás: ha beérett a szőlő, a gyerekeknek is menni kellett szüretelni. Kaptunk saját kis kést, hozzá egy végtelennek tűnő sort, mint valami dzsungelharcosok, vetettük be magunkat a szőlőtőkék közé.

Az igazi ellenség a Noha volt – ez a direkttermő fajta, ami borban a leggyengébbet adta, erős „rókaízével” minden kortyban ott hagyta a nyomát. Aki valaha is szedte, soha nem felejti: elég volt egy finom érintés, és a fürt máris szanaszét hullott, szemenként szedegethettük fel a földről.

Szüretre induló gyerekek Egerben, 1949-ben ( Fotó: Fortepan/Kern család)

Ellenben az Otellót, a kék bogyójút, azt szerettük. A legszebb fürtöket mindig kivittük a sor elejére, szőlőlevélre fektetve ott gyűjtöttük külön. Aztán került fel a padlásra, papírra fektetve, még decemberben is hozott le belőle nagyanyám. Vastag héja miatt hosszú hónapokig elállt.

El se hiszem, de ezen a fotón épp egy nő puttonyozik. A 80-as évek közepén járunk. (Fotó: Fortepan / Erdei Katalin)

Míg mi, gyerekek és asszonyok szüreteltünk, a férfiak serpát játszva baktattak fel-alá a hegyoldalban, hátukon a puttonyokkal. A szőlő a darálóba került, onnan egy nagy fémkádba, ahol állni hagyták a masszát, a préselés csak később indult.

Badacsonytomaj, szüret, a távolban a hegytetőn a Ranolder-keresztnél, 1959-ben. (Fotó: Fortepan ! Fotó adományozó Mészáros Zoltán)

Nagyanyám mesélte, hogy az ő gyerekkorában a szőlőt még mezítláb taposta – ebből a jóból mi már kimaradtunk.

Régmúlt idők szüretjei olyan fakáddal, amiben még a lányok mezítláb taposták a szőlőt (1930. Fotó: Fortepan)

Mi gyerekek csak azt vártuk, mikor kezd el csorogni a mézédes must, akkor már közeledtünk a vége felé…  Nagyapám aztán férfiak gyűrűjében, tudományos alaposággal méregette az első pohár mustban a cukorfokot. A kérdés: milyen lesz az idei bor? Zalában akkoriban hűvösebb idők jártak, az esősebb nyarak után kartonszámra nyelte az újbornak szánt must a kristálycukrot is.

Férfiak préselés közben, a '30-as évelben 1930. Fotó: Fortepan

A szüretben a legjobb: reggel frissen sült kalács várt bennünket

Az ágyon kiterítve, gondosan betakarva ott sorakozott a méteres mákos, diós és kakaós kalács, amit fatüzelésű kemencében sütött, mellé pedig mindig gondosan odakészítette az évi friss baracklekvárt – nagyanyám ezzel várta a szüretet.

Míg a férfiak a mustot préselték, addig sült a konyhában a pecsenye, rotyogott a gulyásleves a bográcsban, vagy éppen bakagombóc – szalonnával töltött gombóc – főtt.

Szüret utáni falatozás Kecskeméten, 1959-ben (Fotó: Fortepan: Kieselbach Tamás)

Ebéd azonban csak akkor járt, ha a szedéssel végeztünk. Nálunk, Zalában a pincepörkölt számított hagyományos szüreti ételnek, szigorúan „kacsanokedlivel” – olyan nagy szeművel, amit nagyanyám kanállal szaggatott a sparhelt felett. Más vidékeken persze más-más étel került az asztalra: volt, ahol töltött káposzta, máshol gulyásleves pogácsával volt a hagyományos fogás.

Magyarország, Balaton, A Zabó család badacsonytomaji házának teraszán, az asztalfőn Nagy Imre, a felvétel a miniszterelnök szüreti látogatásakor, 1956. október 22-én készült, 1956-ban. (Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal)

Falun az év egyik legnagyobb társasági eseményének számított a szüret

A nap végén – régi időkben - a szüretelők vállukon vitték a szüreti koszorút, amit szőlőfürtökből, búzából és szalagokból fontak. Este pedig táncos mulatság következett. Több vidéken úgy tartották: ha egy lány a szüreti bálban nem talál udvarlót, az pártában marad.

Csengelén a felvétel szüreti mulatság alkalmával készült 1909-ben. (Fotó: Fortepan, Fotó adományozó Ungvári György)

A bált gyakran felvonulás nyitotta, nemcsak a szüretelők, hanem az egész közösség mulatsága volt. Szüreti felvonulást, hagyományőrzésből, ma is sok helyen tartanak.

Szabadság tér, szüreti felvonulás Gödöllőn 1933-ban. Fotó: Fortepan/ Fotó adományozó Somogyvári Gergő)

Erdélyben, Csíkban, ami nem egy bortermő vidék, részese lehettem egyszer egy szüreti bálban is. A csíkszeredai piacon vettek szőlőt a dekorációhoz, helyben ugyanis egy tőke szőlő sem termett, de a szüreti bál, az fergetegesre sikerült.

Szüreti bál Dunavecsén 1941-ben (Fotó: Fortepan/Jáki László)

Tudtátok? Régi időkben nem úgy volt, hogy az időjárás és a cukorfok mondja meg, mikor kell szőlőt szedni

A 18–19. században a szüret kezdete jeles naphoz kötődött. Az Alföldön például Mihály napján, szeptember 29-én indult a szedés, a Dunántúlon Terézia napja, október 15. számított igazi szüretkezdőnek. Erdélyben Gál napján, október 16-án vágtak neki, Borsodban Lukács napján (október 18.), Kőszeg környékén Orsolya napján (október 21.), Tokaj-Hegyalján pedig csak Simon–Júda napján, október 28-án. Nagyanyám még emlegette, milyen ünnepi érzés volt, hogy mindenki ugyanarra a napra készült, együtt indult a munka.

Manapság már ez is másképp van: az első szüretek augusztus végén – szeptember elején indulnak, amikor a korai fajták beérnek, és van olyan szőlő, amit decemberben is szednek még.

Címlap, fotók: fortepan.hu