A Greenpeace közzétett jelentése szerint súlyos azbesztveszély lehet Magyarországon – játszóterek és közterületek is érintettek. A bozsoki polgármester viszont egészen mást állít.
A Bakony szívében van egy buszmegálló, ahol a menetrendnél fontosabb, hogy kényelmes-e a fotel. Bakonybél lakói ugyanis nappalivá alakították át a várót – és az eredmény annyira otthonos lett, hogy busz ide vagy oda, az ember legszívesebben ott is maradna.
Van az a buszmegálló, ahol az ember nemcsak várakozik, hanem szívesen leül, olvas egy könyvet, és még a teáját is el tudná képzelni az asztalon. Ilyen lett Bakonybél új büszkesége: egy apró, boltíves, oszlopos megálló, ami eddig is minden turista fotóalbumába bekerült – most viszont nappalivá varázsolták - írta a Veol.hu.
A történet úgy kezdődött, hogy Bakonybél központjában a régi romos buszmegálló helyére egy, a faluban élő építészmérnök, Verla József tervezett újat. Olyannak álmodta meg, hogy rímeljen a közelben lévő tájház boltíves, oszlopos tornácára. A szép épületet szívesen lefotózzák a turisták, s azok is behúzódnak kicsit ide, akik nem akarnak még a faluból hazamenni. Aztán lett egy helyi lakos, aki a saját ötletét és energiáját bevetve bútorokat gyűjtött össze régiségvásárokból, néhányat ajándékba is kapott. A darabokat átfestette, feldíszítette, párnákat, takarókat, könyvespolcot hozott, az asztalra pedig egy kis táblát tett: „Ülj le, olvass, vigyél haza egy könyvet!”
Nem Bakonybél az egyetlen, ahol a buszváróból közösségi tér lett. Szinte versengenek Veszprém vármegyében a kistelepülések a téren, melyikben rendeznek be rendhagyóbb módon buszvárót, konyha, olvasószoba vagy nappali hangulatát megteremtve benne.
- Nagytevelen rusztikus nappali, Pécselyen olvasókuckó,
- Lókútiban pedig dédi konyhája hangulata fogadja az utasokat.
- A porvaiakat szintén megemlítjük, mert ebben a faluban mindegyiknek egyedi az ablaka.
- A bakonykoppányi megálló belülről egészen színes lett, olyan, mint egy elegáns nappali.
- Az ugodi asszonyok virágokat, levendulát festettek a várók falára, a barnagi könyvváró olyan, akár egy igazi könyvtár, olvasósarkokkal.
De a bakonybéli most mindet viszi – a hely szelleme és a házias hangulat miatt itt még a busz késése is ajándék.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Facebook
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







