Az Aggteleki Nemzeti Park bejelentése szerint február 16-tól kezdődően legalább két évre bezár a Rákóczi-barlang, a karsztvidék egyik legszebb ékköve.
Egy különös külsejű, súlyosan torzult testű kecsegéről készült fotó kavarta fel a kedélyeket a horgászközösségben. A képet a Magyar Haltani Társaság tette közzé, és szakértők szerint a furcsa küllem akár genetikai rendellenesség, akár fejlődési sérülés következménye is lehet. A fajból nemrég a Tisza szolnoki szakaszára is telepítettek példányokat – szerencsére egészségeseket.
A fotón látható kecsege teste annyira torzult, hogy első ránézésre többen is hibrid halra gyanakodtak. „Mintha másik fajjal keresztezték volna”- írták róla. A Haltani Társaság szakértői szerint azonban nincs szó genetikai kísérletről, inkább egyedi fejlődési rendellenességről lehet szó.
A különös példányról a társaság így írt: „Az elváltozások oka lehet ikrát érő hőhatás, ivadékkori sérülés vagy genetikai tényező. Ha egy adott vízterületen több korosztályban is megfigyelhető hasonló torzulás, akkor valószínűsíthető a genetikai eredet.”
Szolnokon is telepítettek nemrég kecsegét
A kecsege a Tiszában őshonos, védett halfaj, amelyet az elmúlt években több program keretében is visszatelepítenek a folyó különböző szakaszaira. A legutóbbi telepítés éppen Szolnok térségében zajlott, de a most bemutatott torz példány nem innen, hanem egy hazai halgazdaságból származik - írta cikkében Szoljon.hu.
A szakértők szerint a mesterséges körülmények között nevelt halaknál gyakrabban előfordulnak fejlődési rendellenességek, mint a természetes vizekben élő társaiknál – ám ezek az egyedek is életképesek maradhatnak.
Genetikai hiba vagy környezeti hatás?
A Haltani Társaság rámutatott: a torzulás pontos okát nehéz meghatározni. A víz hőmérsékletének ingadozása, az ivadékkori oxigénhiány, vagy az ikrákat ért stresszhatás mind okozhat rendellenes fejlődést. Amennyiben viszont egy vízterületen több torz példány is előkerül, az már öröklődő genetikai problémára utalhat, ami hosszabb távon a populáció egészségét is veszélyeztetheti.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A torz testalkatú példányt természetesen nem engedték vissza a természetes vízbe, de a fotója fontos szakmai figyelmeztetésként szolgál: a mesterséges szaporítás során mindig számolni kell biológiai kockázatokkal. A szakértők szerint azonban nincs ok aggodalomra: a Tiszába telepített kecsegék egészségesek, és a most bemutatott torz példány nem az idei szolnoki telepítésből származik.
Címlapfotó: Magyar Haltani Társaság /Facebook
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







