Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
Egy biztonsági kamera is rögzítette a Csongrád térségében éjjel történt 4,1-es magnitúdójú földrengést, amelyet több településen is éreztek. A helyiek robbanásszerű hangra és erős rázkódásra ébredtek, sokan megrémültek a hirtelen mozduló házak és bútorok miatt.
Mint arról korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla, október 22-én, éjjel 0:50-kor földrengés rázta meg Csongrád térségét. A Magyar Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (ELKH GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium) tájékoztatása szerint a rengés 4,1-es magnitúdójú volt, és mintegy 10 kilométeres mélységben pattant ki.
A földmozgást nemcsak Csongrádon, hanem Szentesen, Felgyőn, Csanyteleken és Szegvár környékén is érezte a lakosság. A legtöbben robbanásszerű hangról és néhány másodperces erős rázkódásról számoltak be. Egy szentesi lakos így írta le az élményt: „Félelmetes nagy robbanásszerű hangra és arra ébredtem, hogy az ágy megrándult alattam, a ház recsegett.”
A MetFigyelő a közösségi médiában látványos biztonsági kamerafelvételt tett közzé a rengésről, amelyen jól hallható a mély, dörrenő hang, és látható, ahogy megremeg egy ház belső tere. A videót sokan megosztották, és azt javasolják, hanggal érdemes megnézni, hogy érzékelhető legyen a robbanás ereje:
A magyarországi földrengések általában gyenge vagy mérsékelt erősségűek. A mostani 4,1-es rengés a szakemberek szerint nem tekinthető szokatlannak, de a térségben ritkán tapasztalható ilyen intenzitású mozgás. Az obszervatórium folyamatosan figyeli az utórengéseket, de eddig nem regisztráltak újabb földmozgást.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Szeizmológiai Obszervatóriumhoz eddig nem érkezett bejelentés károkról, de a szakemberek szerint ilyen erősségű földmozgásnál enyhébb szerkezeti repedések, vakolathullás előfordulhatnak a gyengébb épületekben.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







