Különjáratot indít a Wizz Air a Ferencváros soron következő, Braga elleni Európa-liga-mérkőzésére, megkönnyítve a szurkolók kiutazását a portugáliai összecsapásra.
Tatán újra megmozdult valami: kiírták a közbeszerzést egy teljes sportkomplexum tervezésére, benne egy vadonatúj uszodával. Megnéztük, mit árul el a friss dokumentum – és hol épülhet fel a sokat ígért létesítmény.
Tatán évtizedes álom válhat valóra: a legfrissebb közbeszerzési kiírás szerint végre elindulhat az új uszoda és a Tatai Olimpiai Edzőtábor nagyszabású fejlesztése. Az Építési és Közlekedési Minisztérium több szakaszból álló tárgyalásos eljárást indított, amely a teljes tervezési és engedélyezési folyamatot lefedi – írta a Kemma.hu.
A dokumentum szerint a létesítmény egy korszerű, fedett úszócsarnokkal bővülhet, amely nemcsak a tataiak kiszolgálását, hanem a magyar élsport felkészülési feltételeinek javítását is szolgálhatja. A kiírás részleteiből kiderül: egy 1550 négyzetméteres, 8–10 méteres belmagasságú úszómedence és csarnoktér megtervezése a feladat, valamint a teljes engedélyezési és kiviteli dokumentáció elkészítése. Mindez azt jelzi, hogy a beruházás előkészítése kézzelfogható fázisba lépett.
Így nézne ki a jövő edzőtábora
A projekt részeként elbontanak egy korábbi földszintes épületet a hozzá tartozó kerítéssel, továbbá egy salakos teniszpályát és az aszfaltos utat is felszámolják. A helyükön új, rendezett zöldfelületet alakítanak ki. Emellett több meglévő létesítmény is megújul: a vívócsarnok modernizálása mellett egy másik csarnokot ökölvívásra alakítanak át, felújítják a közös használatú tereket, a tekepályát és a konyhát, a tetőtérben pedig új beépítés készül.
A beruházás legnagyobb eleme egy csaknem 20 ezer négyzetméteres, többfunkciós sportkomplexum, amelyben úszócsarnok, wellness- és orvosi részleg, konditerem, súlyemelő terem és tágas közösségi terek kapnak helyet. A fejlesztés további részei között szerepel több sportágnak otthont adó csarnok, konferenciaterem, adminisztratív épületek, akadálypályás csarnok, futófolyosó, edzőtermek, valamint egy nagyméretű, döntött pályás atlétikai csarnok ugrógödrökkel.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







