A tegnap esti vihar és pánik jelentős károkat okozott a fővárosban és környékén. A vezető hazai biztosítótársaságok segítségével feltérképezzük a kialakult helyzetet és a károk várható nagyságát. Elsőként az AEGON 11 órás adatait közöljük.
A tegnap esti vihar és pánik jelentős károkat okozott a fővárosban és környékén. A vezető hazai biztosítótársaságok segítségével feltérképezzük a kialakult helyzetet és a károk várható nagyságát.
A tegnapi esti viharkárok nyomán az Allianz Hungária Biztosítóhoz ma délig, azaz az első négy órában több mint 170 kárt jelentettek a lakossági ügyfelek, amelyek értékét 13-15 millió forintra becsülik a szakemberek. De ez nyilvánvalóan csak a kezdet. A lakáskárok többségét, azaz több mint 70 százalékát Budapestről és Pest megyéből jelentették. A vihar okozta károk számosságát jól mutatja, hogy csak a telefonos ügyfélszolgálathoz érkező hívások száma egy szokásos augusztusi délelőtthöz képest 1,5-2-szeres.
A bejelentések túlnyomó többsége lakásokban, házakban, lakóépületekben keletkezett károkról szólnak: fák, ágak zuhantak az épületekre, kárt okozva a tetőzetben; a viharos szél ablakokat tört, cserepeket sodort el, a rendkívül hirtelen lezúduló csapadék nyomán beázásokat és a mélyebben fekvő területek helyiségek elöntését is jelentették a károsultak. A tegnapi vihar az autókat sem kímélte, lényegesen kisebb arányban, de már az első órákban is jelentkeztek ügyfelek, akiknek járművére fát döntött, cserepet sodort vagy éppen üvegtörésből származó törmeléket szórt a viharos erejű szél. A.
Az Allianz Hungária kárszakértői egyelőre állják a sarat, az esetleges átcsoportosításról a kárbejelentések számának változása alapján a nap végén döntenek, de a munkatársak addig is készenlétben vannak, hogy a károsultaknak is megfelelő időpontban tekinthessék meg a helyszínt. Erre azonban nem minden esetben van szükség, mert a kisebb összegű lakás- és lakóközösségi viharkárok esetében az ügyfelek rendelkezésére áll a telefonos kárrendezés, amivel kiváltható a helyszíni szakértői szemle. A kárrendezés ezzel a módszerrel lényegesen gyorsabb, hiszen a kárbejelentést, majd a kárszakértői telefonos egyeztetést követően, akár egy nap alatt folyósítható a kártérítés. De a gyors helyreállítás érdekében a társaság a komolyabb károk felmérését követően is azonnal intézkedik a kifizetésekről.
Az AEGON eddigi adatai alapján a helyzet kb. így néz ki:
Az augusztus 20-i vihar közel 2000 lakásban, épületben okozott kárt. Ezek döntő többsége, Budapestet (1200 db) és Pest megyét (400) érinti, de érkeznek kárbejelentések szinte az egész ország területéről. A becsült kár elérheti akár a fél milliárd forintot is. A lakásbiztosításoknál épület beázások, a vihar által elsodort cserepek, kitört ablakok, elöntött pincék valamint a kidőlt fák által okozott épület rongálási károk és a villámcsapás okozta elektromos meghibásodások a jellemzőek. Nagy számban érkeznek kárbejelentések megrongálódott gépkocsikról is. Ezek rendezése casco biztosítás alapján történik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezek az adatok az AEGON által kezelt biztosításokra vonatkoznak. Az AEGON, mint a lakásbiztosítási piac vezetője, kb. 40%-os részesedéssel rendelkezik, így ezekből jó közelítéssel lehet következtetni az összes biztosított kárra.
A társaság lehetőséget biztosít kárszemle nélküli, telefonos kárrendezésre is. A bejelentett károk 20%-át az AEGON Magyarország telefonon már rendezte.
A továbbiakban az adatokat frissítjük a többi társaság előrejelzésével, illetve közöljük a legfrissebb adatokat.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








