-5 °C Budapest

Szeptemberben csökkent a hiteligénylők aránya

Pénzcentrum
2006. október 31. 08:15

Magyarországon viszonylag állandó a megtakarításokkal rendelkezők aránya - derült ki a GfK Hungária Pénzpiaci Adatszolgáltatások felmérésének legfrissebb eredményeiből. Megtakarítással legnagyobb arányban az Észak-alföldi régióban élők rendelkeznek. A többség váratlan kiadásokra tartalékol, a hiteltermékek közül pedig továbbra is a lakásra fordítható kölcsönök a legnépszerűbbek.

A GfK Hungária Piackutató Intézet által 1995 óta negyedévente, 2005-től pedig kéthavonta szolgál információval a magánszemélyek banki és pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos igényeiről, szokásairól, s az egyes bankok, illetve pénzintézetek megkérdezettek általi megítéléséről a Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című tanulmányában.

A 2006. szeptember-októberi adatok szerint a havi rendszeres kiadások fedezése után megtakarításokkal a háztartások 27 százaléka rendelkezik. Ez az arány mintegy megegyezik a 2005. november-decemberben mért aránnyal.

A megtakarítással rendelkezők regionális eloszlását vizsgálva kiderül, hogy legtöbben a Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megyét magába foglaló Észak-alföldi régióban rendelkeznek (40,3 százalék). Az országos lista második helyét a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyét jelző Nyugat-dunántúli régió foglalja el (37,5 százalék). A harmadik helyen pedig - az első kettőtől már jelentősebb lemaradással - a Közép-dunántúli régió áll (26,4 százalék) Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyével.

A megtakarítással rendelkező válaszadók közül a többség váratlan kiadásokra tartalékolnak (23 százalék), ami mintegy két százalékos növekedést jelent az előző időszakhoz képest. A megtakarítási célok közül második legnépszerűbb a gyermekük jövőjének biztosítása: a megkérdezettek 17 százaléka - az előző méréshez képest 3 százalékkal kevesebben - e célból tesz félre. A városi ABC státuszúak körében az elsődleges megtakarítási célok sorrendje most az országos átlaghoz hasonlóan alakul, míg korábban a gyermekük jövőjére való takarékoskodás volt e csoport számára a legfőbb szempont. Általános tendencia azonban, hogy úgy a teljes lakosság, mint a megkérdezettek vagyonosabb fele egyre kevésbé tartalékol cél nélkül.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kutatás kitért a hiteligénylők preferenciáinak vizsgálatára is. Az eredmények szerint míg 2006 júniusában a lakosság 16,5 százaléka átlagosan 1,27 hitelterméket igényelt, addig ez az arány 2006 szeptemberében megváltozott: a lakosság 13 százaléka 1,22 hitelterméket vett igénybe. A hitelfelvevők leggyakrabban lakáshitelért folyamodnak a bankokhoz: arányuk 2006. júniusához képest (22 százalék) szeptemberben 2 százalékkal csökkent. A lakáshitelt igénylők körében - talán nem meglepő -, hogy legnagyobb arányban a 30-49 éves korosztály képviselteti magát. Folyószámlahitelt 1 százalékkal kevesebben (június: 21 százalék), személyi kölcsönt pedig 1 százalékkal többen igényeltek szeptemberben. Nem változott a két vizsgált időszak között a hitelkártya keretét használók (13 százalék), a gépkocsi-hitelt (11 százalék) és áruvásárlási kölcsönt igénylők (11 százalék) aránya.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42