-5 °C Budapest

Lízingpiac - Merre tovább?

Pénzcentrum
2006. november 7. 10:45

Az új autó értékesítésének csökkenése, s ezzel párhuzamosan, az autófinanszírozási volumen mérséklődése új piacok keresésére ösztönzi a hazai lízingcégeket. Ennek egyik iránya az autókereskedők kiiktatásával nyújtott hitel - írja a Világgazdaság.

A lépés nem véletlen, hiszen az évi 300 ezres hazai használtautó forgalom mintegy egyharmadát teszik ki azok az adásvételek, melyek közvetlenül magánszemélyek közt jönnek létre.

A mostani adatok egyelőre arról tanúskodnak, hogy még csak marginális, a legtöbb finanszírozónál 5 százalék alatti szeletet hasít ki ez a fajta finanszírozási konstrukció. Azonban a legtöbb hazai cég úgy véli, hogy megfelelő ügyfél-kommunikációval ez az arány feljebb tornázható, hiszen a piac adott.

Mindazon által a termék mellett szól, hogy gyors ügyintézés mellett biztonságot nyújt a vevőnek és az eladónak egyaránt. A hitelt ugyanis csak olyan autókra lehet igényelni, melyek műszaki állapotát, eredetét a finanszírozók bevizsgálták. S miután a finanszírozás kizárólag személyes ügyintézés révén igényelhető, amelynek során egyaránt beazonosítják az eladót és a vevőt, kiküszöbölhetők a gépjárművásárlások során előforduló visszaélések.

Ami a közvetlen hitel kondícióit illeti, ezek jellemzően megegyeznek a lízingcégek használt autókra kínált feltételeivel., egyedül a futamidőt maximalizálják 84 hónapban.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?