Az Inter-Európa Bank országos kampány keretében népszerűsíti a nagy sikerrel bevezetett Költözési lakáshitelét, amely tavaly elnyerte az Év Lakossági Hitelterméke díjat is.
Az Inter-Európa Bank Költözési lakáshitelével álmai otthonát úgy tudja az ügyfél megvásárolni, hogy még két éve marad, meglévő lakása értékesítésére, illetve a jelenlegi otthonából való átköltözésre. Mindezt úgy, hogy a Költözési lakáshitel után havi törlesztőrészletet nem kell fizetnie!
A Költözési lakáshitelt, a lakásukat lecserélő, használt vagy új lakást vásárló, vagy éppen új lakást építő ügyfeleknek szánjuk. A Költözési lakáshitel esetében a Bank az eladásra szánt lakást vonja be elsődlegesen fedezetként. A hitel maximum két évre áthidaló jellegű segítséget nyújt, ezen időszak alatt kell a meglévő lakást értékesíteni, és az eladási árból kell a hitelt és járulékait visszafizetni. Eközben a megvásárolni, felépíteni kívánt lakásra a hagyományos módon tud az ügyfél lakáshitelt felvenni, így a két hitel segítségével akár önerő nélkül is hozzájuthat álmai lakásához.
A költözési hitel természetesen önállóan, a hagyományos lakáshitelek nélkül is igénybe vehető.
A feltételek:
1. A Bank legfeljebb két éves lejáratú, legkésőbb a lejáratkor egy összegben visszafizetendő Költözési lakáshitelt nyújt.
2. A Költözési lakáshitelnél az ügyfélnek sem havi tőketörlesztési, sem havi kamatfizetési kötelezettsége nincs.
3. A kölcsönt és járulékait legkésőbb két év múlva, az értékesítésre kerülő ingatlan eladási árából kell visszafizetnie a Banknak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Költözési lakáshitel előnyei
• Havi törlesztőrészletek nélküli lakáshitel, akár 2 éven keresztül.
• Most akár folyósítási jutalék nélkül.
• A hitelt az értékesítésre kerülő ingatlan eladási árából kell visszafizetni.
• Segítségnyújtás a költözéshez, úgy, hogy akár 0%-os önerővel is lépni tud az ügyfél: a megvásárolni kívánt lakáshoz szükséges foglalót, vagy új építésű lakás esetén az első részteljesítéseket ebből tudja fedezni.
• A Költözési lakáshitel ugyanolyan kedvezményes, jelenleg akciós kamatkondíciókkal indul, mint a Bank adott devizanemben nyújtott megfelelő, piaci kamatozású lakáshitelei. THM: 4,92%-tól*.
• A Költözési lakáshitel svájci frank, euró és forint alapon is elérhető.
* Pl.: 5 millió forintnak megfelelő CHF kölcsönösszeg, 2 év futamidő, egy ingatlanfedezet esetén, 160 HUF/CHF árfolyammal.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







