Új értékesítési csatornán keresztül próbálják elérni a német bankok az ügyfeleket, akik már az eredetileg kizárólagosan kávékereskedéssel foglalkozó Tschibótól és a Rossmannból a fogyasztási cikkeken kívül különböző pénzügyi termékeket is hazavihetnek - írja a Népszabadság.
Míg a Tschibó a HVB-vel és Royal Bank of Scotlanddel kötött szerződést, addig a Rossmannban a nemrégiben még kevésbé tehetős ügyfeleitől megszabadulni kívánó Deutsche Bank termékeit "vásárolhatják" meg az érdeklődők.
A legnagyobb kereskedelmi bank és a drogéria lánc szerint az együttműködés üzenete, hogy a manapság már a pénzügyi termékekhez is pontosan olyan egyszerűen hozzá lehet jutni, mint egy tubus fogkrémhez.
A legnagyobb fogyasztóvédelmi szervezetek természetesen az előbbi állítással egyáltalán nem értenek egyet, a pénzügyi szolgáltatások kiskereskedelmi egységekben való forgalmazásával kapcsolatban főként a tájékoztatás hiányát kifogásolják, amely a későbbiekben komoly problémákat okozhat.
A bizalmatlanság érthető, hiszen az adósságokat törleszteni képtelen ügyfelek száma 2006 utolsó negyedévéhez képest 22 százalékkal nőtt, a súlyosan eladósodott ügyfelek száma pedig elérte a 7 milliót, amely a teljes lakosság 8,2 százaléka.
A fogyasztóvédőknek azonban a tájékoztatás hiányosságai mellett problémái akadtak az ajánlott konstrukciók feltételeinek átláthatatlanságával is: a Deutsche Bank 12 hónapra szóló ezer eurós ajánlatában ugyanis csak a hitelkamat alsó határát adta meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy azonban bizonyos jelenleg több pénzügyi termékhez is hozzájuthatnak a német fogyasztók: folyószámlát nyithatnak, hitelt vehetnek fel és a Reister-nyugdíjnak elkeresztelt öngondoskodási-megtakarítási terméket is igénybe vehetik, tájékozódni azonban csakis az interneten lehet és szükséges.
Hazánkban jelenleg még felfedezetlen ez az értékesítési csatorna, a használatára vonatkozó egyetlen kezdeményezés sem a pénzügyi szolgáltatók részéről történt: tavaly nyáron MÁV jegyeket vásárolhattunk a Rossmann üzleteiben.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







