A Revolut értesítést küldött ügyfeleinek arról, hogy magyarországi fióktelepet indít.
Az MNB vezetői körlevelet adott ki a bankoknak a pénzforgalmi visszaélésekkel kapcsolatos ügyfélbejelentések hatékonyabb kezelése érdekében. A pénzforgalmi törvény módosítása szerint a bankoknak a hét minden napján, napi 24 órában kell biztosítaniuk élőhangos telefonos ügyfélszolgálatot a csalások bejelentésére.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) körlevélben fogalmazta meg elvárásait a pénzforgalmi szolgáltatók felé a csalásokkal kapcsolatos ügyfélbejelentések kezelésére vonatkozóan. A pénzforgalmi törvény friss módosítása előírja, hogy a bankoknak élőhangos ügyintézővel kell fogadniuk a fogyasztók bejelentéseit a hét minden napján, a nap 24 órájában.
A felügyelet elvárja, hogy a hívás sikeres kapcsolódását követően az ügyintéző élőhangos bejelentkezéséig az ügyfél várakozási ideje ne haladja meg a 2 percet. Ennek érdekében a bankoknak megfelelő számú, felkészült ügyintézőt kell biztosítaniuk, különösen a nagyobb forgalmú időszakokban.
Az MNB előírja azt is, hogy a telefonos menürendszerben a csalásbejelentés az elsőként elhangzó (0-s) menüpontban kapjon helyet, ezzel is rövidítve az ügyfelek várakozási idejét. Az élőhangos bejelentkezést megelőzően csak a jogszabályban előírt, elengedhetetlen információk hangozhatnak el, és az ügyfeleknek lehetőséget kell biztosítani, hogy a reklámok meghallgatása nélkül választhassák a visszaélés bejelentéséhez szükséges menüpontot.
A pénzforgalmi szolgáltatóknak honlapjukon jól látható helyen közzé kell tenniük telefonos menürendszerük struktúráját, illetve a visszaélések bejelentésére szolgáló külön telefonszámot, amennyiben van ilyen. Ha az ügyfél a számlájához való hozzáférést mobil- vagy internetbank révén korlátozni tudja, annak feloldására csak személyes vagy telefonos ügyfélszolgálat révén lehet lehetőség.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az MNB jó gyakorlatként jelöli meg, ha a bankok fogadják azokat a nem banki ügyfelektől érkező jelzéseket is, amelyek olyan bankszámlákra vonatkoznak, amelyeket csalók a megkárosított ügyfelektől származó pénz gyűjtőhelyeként használnak.
Címlapfotó: Róka László, MTI/MTVA
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







