-5 °C Budapest

Az OTP válasza a GVH-nak

Pénzcentrum
2007. július 6. 13:13

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2007. július 5-én a fogyasztók megtévesztése, mint versenyjogsértés megállapítása mellett 1.000.000 Ft bírságot szabott ki az OTP Bankra, mert a Lakossági Elektronikus Számlacsomagról 2006-ban készített - az akkori feltételeket tartalmazó - szórólap a szolgáltatás kondícióinak 2007. január 1-jei változása után is elérhető maradt a bank fiókhálózatában.

Az OTP Bank Nyrt. álláspontja szerint megalapozatlan a fogyasztók megtévesztésének megállapítása. Egy szórólap a figyelemfelhívás eszköze és nem a teljes körű és részletes ügyfél-tájékoztatást szolgálja, egyben a szerződés létrehozását megalapozó fogyasztói döntés sem a reklám alapján születik; az OTP Bank hirdetményeiben tette közzé a ténylegesen alkalmazott kondíciókat.
Az OTP Bank véleményének alapja az a tapasztalat, hogy az ügyfelek a tudatos fogyasztói magatartás szerint, alapos tájékozódás után, egyebek mellett a hitelintézeti törvénynek megfelelő és közzétett kondíciós jegyzék alapján hozzák meg végleges döntésüket egy adott szolgáltatás igénybevételéről.

A határozat nem jogerős, ellene a kézbesítéstől számított 30 napon belül bírósági felülvizsgálati kérelem terjeszthető elő, és ezzel a jogorvoslati lehetőséggel az OTP Bank élni kíván.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?