Nem megfelelő tájékoztatást adott hitelkártya termékeiről a CIB Bank Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A pénzintézetnek emiatt 15 millió forint bírságot kell fizetnie. A döntés egy piactisztító vizsgálatsorozat része, melynek során a GVH a mostanival együtt eddig nyolc pénzintézetre összesen 381 millió forint bírságot szabott ki.
A versenyhatóság 2006 decemberében indított eljárást a CIB Bank Zrt. ellen, mert észlelte, hogy a bank 2001 óta egyes reklámjaiban a fogyasztókat megtévesztő módon adott tájékoztatást a hitelkártyái kamatmentes használatáról.
A hitelkártya használatának kamatmentességére vonatkozó ígéret megítélésekor a GVH abból indult ki, hogy a kamatmentesség ígéretéről a fogyasztók csak akkor kapnak reális képet, ha a tájékoztatás egyértelműen, pontosan tartalmazza, hogy
• a kamatmentesség kizárólag a kártyával történő vásárlásokra vonatkozik, készpénzfelvételre nem,
• a kamatmentesség eléréséhez szükséges az is, hogy a fogyasztó a teljes tartozását megfizesse, ami alatt nemcsak a vásárlási tranzakciók tőkeösszegét, hanem a bank felé a hitelkártya jogviszonnyal összefüggésben bármilyen jogcímen fennálló tartozást érteni kell (vásárlási és készpénzfelvételi tranzakciók, illetve a bank által felszámított költségek, díjak teljes összege).
• a kamatmentességhez a teljes tartozás fizetési határidőig történő megfizetése szükséges, a teljes tartozás egy részének megfizetése esetében a fogyasztó kamat megfizetésére köteles.
Ha a fogyasztók felé irányuló tájékoztatás a kamatmentes időtartam hosszáról is tájékoztatást ad ("akár x napig kamatmentes"), az ígéret reális megítéléséhez annak ismerete is szükséges, hogy az x nap csak akkor teljesül, ha az elszámolási időszak első napján történik meg a vásárlási tranzakció, ettől kezdve a kamatmentes időtartam hossza folyamatosan, minden egyes további napon 1 nappal csökken.
A fentieket szükségességét támasztják alá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) egyik felmérésének megállapításai is, amelyek szerint
• a fogyasztók jelentős része nincs pontosan tisztában a kamatmentes periódus jellemzőivel, nem tudják, hogy csak akkor van kamatmentesség, ha a meghatározott időn belül az adott terméknél meghatározott módon teljesítik a befizetést,
• a pénzügyi intézmények számos ügyféltájékoztató anyagban tájékoztatják ügyfeleiket a kamatmentes periódusról, azonban a tájékoztatás módja fogyasztóvédelmi szempontból aggályos. Nem hívják fel hangsúlyosan az ügyfél figyelmét, hogy a kamatmentes periódus csak abban az esetben él, ha a felhasznált teljes hitelösszeget a fizetési határidőig megfizeti. "Részlegesen" ez az opció nem vehető igénybe, tehát ha a minimum összeget meghaladóan, de nem a teljes összeget törlesztik, nincs kamatmentes periódus a törlesztett részletet illetően,
• az sem tudatosul a fogyasztókban, hogy amennyiben nem a felhasznált teljes összeget fizetik vissza, akkor a teljes igénybevett hitelösszeg válik kamatkötelessé, nem csupán a vissza nem fizetett hitelösszeg-rész,
• a kamatmentes periódus működésének megismerése az általános szerződési feltételekből vagy egyéb dokumentumokból meglehetősen bonyolult.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mivel a CIB hitelkártya hirdetései a fenti elvárásoknak nem feleltek meg, alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére. A jogsértés miatt a CIB Banknak 15 millió forint bírságot kell fizetnie. A bírság összegének meghatározásakor a versenyhatóság tekintettel volt arra, hogy a CIB a hitelkártya piac jelentős szereplője, megtévesztő reklámjait hosszú időn át juttatta el a fogyasztókhoz és azok elkészítésére és közzétételére jelentős összegeket fordított. Enyhítő körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy a banki dokumentumokból a szerződés megkötése előtt a fogyasztó megfelelő információkhoz juthatott. A GVH tekintetbe vette továbbá, hogy az eljárás ideje alatt a CIB magatartása több tekintetben is kedvezően változott.
A GVH először 2006 tavaszán indított eljárást az OTP Bank ellen, mivel azt feltételezte, hogy a bank 2003 októberétől kezdve nem megfelelő tájékoztatást ad ügyfeleinek arról, hogy milyen feltételekkel használhatják kamatmentesen hitelkártyájukat. A vizsgálat lefolytatását követően a GVH 2006. szeptemberének végén 100 millió forintos bírságot rótt ki az OTP-re. Az OTP elleni versenyfelügyeleti eljárás során derült ki, hogy a pénzintézetek széles körben alkalmazzák a megtévesztő hirdetéseket, ezért a versenyhatóság ügy döntött, hogy piactisztítási célú vizsgálatsorozatot indít a fogyasztókat megtévesztő hitelkártya hirdetések visszaszorítása érdekében. Eddig a most lezárton túl a K&H 15 millió, a Citibank 20 millió forintos, az Erste Bank 2 millió a Raiffeisen Bank 9 millió, a Budapest Bank 12 millió forint, a Cetelem Bank pedig 8 millió forint bírságot fizetett. Időközben kiderült, hogy az OTP elmarasztaló GVH határozat ellenére sem változtatott a fogyasztókat megtévesztő gyakorlatán, ezért a bank november végén újabb 200 millió forintos bírságot kapott.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








