Az adósok 41%-a retteg: 2008-ra a remény is meghalt?

Pénzcentrum
2008. január 7. 11:00

Az új év általában sokakat késztet arra, hogy valamilyen fogadalmat tegyenek. Van aki azt fogadja meg, hogy leszokik a dohányzásról, van aki azt, hogy kifizeti a hitelkártya és egyéb adósságát, de szép számmal akad olyan is, aki inkább a súlyát szeretné korrigálni...

A TrueCredit.com által elvégzett amerikai felmérés szerint idén inkább a súly csökkentése a cél az embereknél, a hitelkártya-adósság még várhat. Mindössze 17 százalék nyilatkozta azt, hogy az újévi fogadalmak között szerepel az adósságok és hitelek visszafizetése. Emellett 32 százaléknak szerepel az elsődleges célok között 2008-ban a egészséges étrendre való átállás, illetve a felesleges kilók leadása.

De a jelenlegi adatokból úgy tűnik, egyre kevesebben tesznek fogadalmat, vagy csak más került elő legfontosabb feladatként 2008-ban, ugyanis a tavalyi felmérésben többen válaszolták azt, hogy a fogadalmak között szerepel a hitelek kifizetése (22 százalék) és a súlyfeleslegtől való megszabadulás (37 százalék).

A megkérdezettek 40 százaléka ráadásul aggódik a fizetése vagy a munkahelyi kilátások miatt, 41 százalék pedig attól fél, hogy 2008-ban nem tudja majd fizetni nem jelzálog-alapú tartozásait.

A visszafizetésekre vonatkozó fogadalmak csökkenése részben annak is köszönhető, hogy sokan már idén belátták, hogy az adósságok visszafizetése nem lesz olyan egyszerű, mint azt korábban gondolták volna.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A helyzet itthon sem jobb, ugyanis már a karácsonyi bevásárlást is sokan hitelből vagy személyi kölcsönből fedezték, aminek a terheit valószínűleg még évekig érezni fogják, ha egyáltalán vissza tudják fizetni a kialakult helyzetben...

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42