-3 °C Budapest

Egyre többe kerülhetnek az ügynökök

Pénzcentrum
2008. február 18. 09:45

A pénzintézetek kezdeményezésére a Magyar Bankszövetségen belül a közeljövőben megkezdődhet az a munka, amelynek révén a szakma igyekszik majd egységesíteni a hitelközvetítőkkel szembeni feltételeket - írja a Napi Gazdaság.

Az elmúlt időben ugyanis számos olyan nemkívánatos tendencia látszik, amely akár rövid távon komoly veszélyeket hordoz magában. Bár kiszorulóban van, de még ma sem ritka például, hogy az ügynök nemcsak a banktól, de a közvetített ügyféltől is jutalékot kér a szolgáltatásaiért, miközben a bankokkal szemben is egyre erősebbek a jutalékelvárások. Az egy évvel ezelőtti 2 százalék körüli átlagos jutalékszint már 50 bázisponttal feljebb kúszott. Némely, piacot szerezni akaró hitelintézet pedig állítólag már 4-5 százalékos jutalékot is ígér a közvetítőknek.

A jutalékok megugrásától ugyanakkor a hitelintézetek döntő része nem tart: a Raiffeisen szerint a jutalék mértéke szorosan az akvizíciós költségekhez kapcsolódik, vagyis behatárolt a bank számára. A CIB és az OTP Bank illetékese szerint sem emelkedhet drasztikusan a jutalékok mértéke, mert - ellentétben a biztosítási és a lízingpiaccal, ahol a cégek indulása óta jellemző a termékek közvetítőkön keresztüli értékesítése - a bankok saját, egyre fejlődő hálózataikkal ma már igen közel tudnak kerülni az ügyfelekhez, azokon keresztül pedig olcsóbban érhetőek el a potenciális partnerek.

A gondok döntően azzal függnek össze, hogy a jelenlegi érdekeltségi rendszerben az ügynökök számára a hosszú táv nem létezik: a pénzintézetek szinte kizárólag szerzési pénzt fizetnek az üzletkötőknek. Ennek köszönhetően csak az ügynökön múlik, hogy rá tudja-e beszélni az ügyfelet arra, hogy akár néhány hónap után - mondjuk az akciós kamatszint 6 hónapos időtartamának végét követően - válasszon egy kedvezőbb konstrukciót.

Az ügynökpiaccal kapcsolatban a bankok véleménye az, hogy az már meglehetősen telített: a lapunknak válaszoló hitelintézetek közül többen 2-3 ezres ügynöki szerződésszámról számoltak be, ám a jelek szerint a piacon tevékenykedő közvetítők jó része ennek ellenére is meghatározó pozícióban tud lenni. Ennek egyik fő oka abban keresendő, hogy a "mezei" ügynökökkel a fiókok tartják a kapcsolatot, márpedig egy jelentősebb állomány elvitele bizony komolyan befolyásolja az egység eredményességét , ezáltal az év végi bónuszszinteket is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Miután ma még általános, hogy az ügynök sajátjaként kezeli az állományt, nem ritka, hogy szó szerint megzsarolja a kapcsolattartót azzal, hogy saját ügyfeleit máshova - másik fiókba vagy másik bankhoz - viszi, ha nem teljesülnek a feltételei. Ez korántsem biztos, hogy magasabb jutaléksávot jelent: miután az ügynök a szerzési jutalékot a folyósított hitelösszeg után kapja, létérdeke, hogy az általa átfuttatott ügylet mihamarabb eljusson a folyósításig. Ez pedig azt is jelentheti, hogy az alku arra vonatkozik, hogy a fióki hitelközvetítő előrébb vegye a közvetített hitelek intézését.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?