Tizenöt patinás üzletlánc sodródhat csőd közelbe 2009-ben a kiskereskedelmi szakértők szerint, és mivel senki nem szeretne köztük lenni, nagyon durva akciókkal igyekeznek felpörgetni a forgalmat a karácsonyi bevásárlási szezon utolsó pillanataiban.
Szakértők szerint Nagy-Britanniában 15 üzletlánc juthat a Woolworths sorsára jövőre, melyek közül legtöbben a karácsony utáni kiárusítással végzik majd be. Jelenleg a szigetországban a kiskereskedők 82%-a tart pánikakciókat, míg egy hónappal korábban csak 52%-os volt ez az arány.
Az akciók erdejében nem ritkák a 70%-os leárazások, de 90%-os akció is beharangozásra került már, a vásárlószám azonban ennek ellenére csökken a tavalyi év azonos időszakához képest.
A brit kiskereskedők többsége nagyon erős forgalmat hozó utolsó pillanatokban reménykedik, és a legtöbb megkérdezett kiemelte, hogy a font gyengélkedése miatt a tavalyinál mintegy 30%-kal több kontinentális európai vásárlójuk van.
Az akciók közül kitűnik a B&Q barkácsbolt ajánlata, mely korábban még sosem merészkedett olyan messzire, hogy 75%-os leárazást tartson és féláron osztogassa a konyhai és fürdőszobai termékeket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az akciókat látva a PricewaterhouseCoopers kiskereskedelmi szakértői szerint karácsony után a vásárlók számára őrületes akciók válhatnak elérhetővé, ami egyben azt is jelenti, hogy január végére sok kereskedő lehúzhatja a rolót.
A Tesco a rohamban csaknem 1000 terméket kínál féláron, míg az egészségügyi és szépségápolási cikkekre specializálódott Superdrug december 26-tól 90%-os leárazást tart.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








