-5 °C Budapest

Devizahitel bedőlési lavina lehet a további forintgyengülésből!

Pénzcentrum
2009. február 4. 08:15

A gyenge forint miatt tömegével válhatnak fizetésképtelenné a devizahitelesek. Az árfolyam-ingadozás már azoknak is gondot jelenthet, akik az óvatosabbak közé tartoztak lakáskölcsönük felvételekor - írja a Népszabadság.

A forint látványos gyengülésével a magyar fizetőeszköz árfolyama egyre közelebb kerül ahhoz a szinthez, aholmár a lakáshitelek nagyarányú bedőlésével lehet számolni. Egyes becslések szerint ez 300-330 forintos eurónál következhet be, míg mások inkább 320-350-es árfolyam mellett várják a krízis beköszöntét. Bárkinek is lesz végül igaza, az már biztosnak látszik, hogy búcsút mondhatunk annak a nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően jó mutatónak, amely a magyar adósokat eddig jellemezte.

Az utóbbi években általában 0,5 % körül mozgott a bedőlt lakáshitelek aránya Magyarországon. Igaz, nem azért, mert annyira megbízható adósok vagyunk, ez inkább azzal magyarázható, hogy a háztartások vagyonának túlnyomó része ingatlanban fekszik, ezért általában a lakáshitel törlesztőrészlete az utolsó, amit nem fizetünk be.

A forint jelentős gyengülése azonban most már azoknak az adósoknak is gondot jelenthet, akik devizaalapú lakáshitelük felvétele előtt hallgattak a szakemberek tanácsára, és csak akkora havi törlesztőrészletet vállaltak, melyet 10-20 %-os árfolyam-ingadozás mellett is fizetni tudnak. A lakáshitel-állomány körülbelül 60 %-át kitevő svájcifrank-alapú kölcsönök esetében most nagyjából harmadával kell többet fizetni havonta, mint tavaly ilyenkor.

A növekedésért elsősorban az árfolyamok alakulása a felelős, a frank ugyanis most nagyjából negyedével kerül többe, mint egy éve. A növekedés fennmaradó része a kölcsönök drágulásából adódik: a legtöbb bank áthárította ügyfeleire a bankközi kamatok emelkedését, a szerződési feltételek egyoldalú módosításával megemelték a frankhitelek kamatait, ami átlagosan a törlesztőrészletek további 5 %-os növekedését okozta. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha valaki tavaly ilyenkor vett fel 10 millió forintot 20 évre frankalapú hitelben, akkor - az akciókat és kedvezményeket nem számítva - jellemzően havi 70-75 ezer forintos törlesztőrészletet fizetett, míg ez az összeg most már megközelítheti akár a 100 ezer forintot is.

Ennél sokkal rosszabbul jártak azok, akik jenalapú hitelben adósodtak el. A japán deviza árfolyama egy év alatt 60 %- kal erősödött a forinthoz képest, s így a törlesztőrészletek is ennyivel emelkedtek. Maradva az előző példánál, ez azt jelenti, hogy a tavaly még jellemzően 60 ezer forint körüli havi törlesztőrészlet most már akár 96 ezer forint is lehet. Bár az utóbbi napokban főleg az euróárfolyam felől lehet rossz híreket hallani, az ebben a devizában eladósodottak jártak eddig a legjobban. Ezeknek az adósoknak a törlesztőrészletét önmagában 18 %-kal növelte volna meg az árfolyammozgás, a tényleges növekedés azonban 17-20 % között lehet, egyes bankok ugyanis utólag emelték, míg mások csökkentették az euróalapú lakáshitelek kamatait.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A devizaalapú hitelben ülők azonban most nem sokat kezdhetnek megugrott törlesztőrészleteikkel. A hitel kiváltása más, esetleg jobb kondíciójú kölcsönnel (például a frankot euróalapúval) ugyan első pillantásra jó megoldásnak tűnhet, ám a többség számára ez nem járható út.

A forint gyengülése miatt ugyanis nemcsak a törlesztőrészletek, hanem a hitelek forintban számolt tőkerésze is megnőtt, a bankok pedig most jellemzően kisebb arányban hitelezik az ingatlanokat, és egyébként is kevesebb hitelt adnak, mint a válság elmélyülése előtt, így a nagyobb kölcsönöket nem is lehet kiváltani. A hitelkiváltással ráadásul realizáljuk a most elszenvedett árfolyamveszteséget is, az elszámolás ugyanis forintban történik, így a tartozásunk akkor is több lesz, mint volt, ha a forint visszaerősödne korábbi szintjére - tette hozzá.

A törlesztőrészlet megemelkedése miatt bajba jutottak helyett valamely állami intézmény bizonyos mértékig, átmenetileg átvállalná az adósságot, ezt azonban később vissza kellene fizetni. Ezt a javaslatot tárgyalja ma a kormány. Mint a miniszterelnök elmondta: az állam a bankokkal együttműködve megadja a lehetőséget az adósoknak, hogy egy átmeneti ideig ne fizessék a tőketartozást, és akár a kamatok törlesztéséhez is segítséget kaphatnak.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42