-2 °C Budapest

Lassan csökkennek a devizatörlesztők

Pénzcentrum
2009. szeptember 2. 09:02

A forint erősödése miatt ugyan csökkennek a devizahitelek törlesztőrészletei, ugyanakkor a dráguló banki források miatti többletterheket továbbra is az ügyfelekre hárítják a bankok - írja a Népszabadság.

Bár a forint stabilizálódása, és hazánk ország kockázati besorolása miatt nyugodtan csökkenhetnének a devizahitelek törlesztőrészletei, sajnos még mindig jóval magasabbak azok, mint egy évvel ezelőtt. Ennek az az oka, hogy a bankok tavaly megemelték a devizahitelek kamatát, vagy a kezelési költséget, a dráguló forrásokra hivatkozva.

Persze az utóbbi időben a bankok forráshelyzete is javult, a svájci frank és az euró alapkamata is alacsonyabbak, mint eddig bármikor, és a hazai alapkamat, és a kockázati felárak is csökkentek.

Szakértők szerint ezt azért nem érvényesítették eddig a bankok az ügyfelek felé, mert bár csökkentek a kockázati felárak, de még így is magasabbak, mint a válság elmélyülése előtt, emelkedtek a hitelezési kockázatok is, és a problémás hitelek aránya is jelentősen megnőtt.

A szakemberek szerint azonban ebben a fél évben elkezdődhet a hitelköltségek csökkenése, hiszen várhatóan élénkül a piac, s az erősebb versenynek köszönhetően mérséklődhetnek a kamatok.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az OTP-nél például úgy döntöttek, hogy október elejétől egyes forint- és devizaalapú hitelek esetében differenciált hitelkamat-csökkentést hajtanak végre.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?