-3 °C Budapest

Közérdekű kereset a Zee Capital Zrt. ellen

2010. április 7. 15:47

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010. április 8-án, csütörtökön benyújtja a Fővárosi Bírósághoz első közérdekű keresetét, amelyben a Zee Capital Zrt. egyes általános szerződési feltételeit támadja valamennyi érintett fogyasztó nevében. A Zee Capital Zrt. egyike annak a 12 pénzügyi vállalkozásnak, amelyeket a Felügyelet 2009. második felében kezdett vizsgálni.

A társaság működésében és szerződéses gyakorlatában a felügyelet számos, fogyasztóvédelmi szempontból súlyos rendellenességet tárt fel, ezért a hatósági fellépés, bírság kiszabása mellett szükségesnek ítélte közérdekű kereset indítását is. Ez rendes bírósági eljárás kezdeményezését jelenti, amelyet csak olyan, a vonatkozó jogszabályban meghatározott szervezetek nyújthatnak be, amelyek feladatai között szerepel a fogyasztói érdekek általános védelme.

A felügyelet a Zee Capital Zrt. ellen benyújtott közérdekű keresetében olyan szerződéses kikötéseket támad, mint a társaság számára indokolatlanul és egyoldalúan kikötött elállási és felmondási jog; az opciós jog 5 éven túli kötelező meghosszabbítása; az adós jogszabály által biztosított valamely jogról való általános érvényű és előzetes lemondásra kötelezése; a biztosítékok halmozott kikötése és ügyfelek hátrányára történő érvényesítése; illetve a díjak jogcímében, mértékében és rendszerében tapasztalható aránytalanság.

A keresettel a felügyelet azt kéri: a bíróság valamennyi fogyasztónak minősülő félre kiterjedő hatállyal érvénytelenítse a Zee Capital Zrt. üzletszabályzatában és kölcsönszerződéseiben alkalmazott, súlyosan tisztességtelen szerződési feltétételeket, s tiltsa el a társaságot e feltételek jövőbeni alkalmazásától.

A felügyelet kéri azt is, hogy a bíróság kötelezze a társaságot a tisztességtelennek nyilvánított feltételek bírósági indoklással együtt történő nyilvánosságra hozatalára a Zee Capital Zrt. internetes honlapján, két országos napilapban, s egy szakmai lapban.

A kért közzététel egyrészt a fogyasztók tájékoztatását szolgálja, másrészt iránymutatást nyújt a piac többi szereplője számára is, és így a nyilvánosság erejével segíti a fogyasztók általános érdekeinek védelmét.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A pernyertesség következményeként az érvénytelenített feltételek alapján az azzal érintett fogyasztók egyéni kereseti kérelmet nyújthatnak be a Zee Capital Zrt.-vel szemben a bírósághoz káruk, egyéb jogsérelmük orvoslása érdekében.

A mostani lépést további bírósági beadványok követik. Így a felügyelet a jövő hét elején adja be a New Chance Zrt. egyes szerződési feltételei elleni közérdekű keresetét, az azt követő hetekben pedig további várhatóan 7, a korábbi vizsgálatban érintett pénzügyi vállalkozás szerződéses feltételei ellen készít elő ugyanilyen kereseteket. Ezek benyújtásáról a felügyelet tájékoztatni fogja a nyilvánosságot.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?