1 °C Budapest

Tömegével bukkannak fel hamis érmék - Kell-e tartanunk tőle?

2010. július 29. 04:42

Rekordméreteket öltött a forgalomban lévő hamis 1 fontos érmék száma Nagy-Britanniában. A hamisítványok előfordulásának gyakorisága könnyen alááshatja a pénzhasználók címletbe vetett bizalmát.

A brit gazdaságban forgó 1 fontos érmék nagyjából 2,81%-a (kb. minden 36. érme), összesen pedig mintegy 41 millió érme hamisítvány. Ez az arány veszélyezteti a font renoméját, de ami ennél is fontosabb, a hamisítók komoly veszteséget okoznak a gazdaság szereplőinek - hangsúlyozzák brit lapoknak nyilatkozó szakértők.


A hamisítványok aránya már elérte azt a szintet, amikor megfontolandó, hogy kivonják a forgalomból a jelenlegi egyfontosokat, és helyettük újakat bocsássanak ki - hangzott el egy parlamenti vita során. A Brit Királyi Pénzverde szóvivője a kérdésben úgy nyilatkozott, hogy a hamisítványok elszaporodása miatt mindeddig még nem került sor egy címlet újraverésére az Egyesült Királyságban, egy esetleges ilyen döntést pedig nem a pénzverő, hanem a pénzügyminisztérium jogosult meghozni.

Korábban: Ez igen! Így néznek ki a világ talán legszebb bankjegyei

Nem csak a hamisítványok mennyisége, hanem a darabszám növekedésének dinamikája is aggasztó. 2008 őszén a BBC még arról számolt be, hogy az érmék nagyjából 2%-a, összesen kb. 30 millió hamis egyfontos foroghat a gazdaságban. Két éven belül tehát mintegy harmadával nőtt a megtévesztő egyfontos érmék száma.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A fém forintokat nem hamisítják

Magyarországon az érmehamisítás még a bankjegyhamisításnál is sokkal ritkább. Forintérme hamisítás évek óta nem fordult elő. Legutóbb 5 évvel ezelőtt volt erre próbálkozás, akkor valaki 50 forintosokat kísérelt meg hamisítani, azonban még a forgalomba hozatal előtt lebukott. A tavaly bevezetett 200 forintos érmék sem keltették fel a hamisítók érdeklődését, eddig ugyanis egyetlen hamis példánnyal sem találkoztak a jegybank szakemberei.


Euróhamisítás Magyarországon eddig mindössze egyszer fordult elő 2005-ben, akkor 2 eurósok hamisításával próbálkozott a két leleplezett hamisító. A nálunk előforduló különböző hamis valutaérmék jellemzően nem itthon, hanem külföldön készültek, Magyarországra inkább a turista forgalmon keresztül jutnak el - válaszolta a Pénzcentrum kérdésére a Magyar Nemzeti Bank.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 16. 18:35
91. évében érte őt a halál.
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?